Eldobott cigi miatt égett le a ház egy Csongrád megyei faluban


A Szegedi Járási Ügyészség indítványt tett a járásbíróság nyomozási bírója felé, hogy rendelje el annak a férfinak a letartóztatását, aki egy ház leégésével okozott közveszélyt Csongrád megyében - közölte a vádhatóság.
A gyanú szerint a férfi május 17-én családi összejövetelen volt egy Csongrád megyei faluban, ahol alkoholt fogyasztott, amelynek hatására szóváltásba keveredett élettársával. Az ittas és felindult férfi a vita során egy téglával betörte élettársa apja autójának üvegét, majd a helyszínről eltávozott. A gépkocsiban 50 000 Ft kár keletkezett.
Még aznap kora délután, a tartózkodási helyéül szolgáló házában ittas állapotban a gyanúsított rágyújtott, majd az égő cigarettát távozásakor a szobában levő kanapéra dobta. Az égő cigarettától a bútor meggyulladt, majd a tűz az egész házra átterjedt. A tüzet a kiérkező tűzoltók fékezték meg akkor, amikor az már az összes a házban levő ingóságot, nyílászárót és a tetőszerkezetet is megégette.
Azt, hogy a tűz a szomszédos lakóházra is átterjedjen, csak a tűzoltók munkája akadályozta meg. A gyanúsított cselekményével az épületben mintegy 3 millió forint kár keletkezett.
A járási ügyészség a közveszélyokozás vétsége, valamint a garázdaság vétsége miatt indult eljárásban az eljárás meghiúsításának veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a letartóztatás egy hónapra történő elrendelését, figyelemmel arra is, hogy a férfi a cselekményét két, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.
A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítványnak helyt adva elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság végzése nem végleges, azzal szemben a terhelt és védője a szabadlábon történő védekezés érdekében fellebbezést jelentettek be.