Jogerős ítéletet hozott csütörtökön a Zuschlag-ügy tizennegyedrendű vádlottjával szemben a Szegedi Ítélőtábla; az egymillió forintnyi fiktív számlát kiállító férfit 100 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a táblabíróság.…
A Fidesz alelnöke szerint a Zuschlag-ügyben született jogerős ítélet után az MSZP-nek döntenie kell: megújul, és nem ad többet politikai szerepet Gyurcsány Ferencnek és Mesterházy Attilának, vagy továbbra is úgy gondolja, hogy…
Az influenza minden évben támad, s már évek óta hosszú vita kíséri az „oltani, nem oltani” dilemmát, pláne annak tükrében, hogy többször felmerült az oltóanyag-eladások körüli erős gyógyszergyári lobbi, s a szándékos…
Enyhítette a Szegedi Ítélőtábla másodfokon a Zuschlag János és társai ellen folyó perben kiszabott büntetéseket hétfőn; az egykori szocialista politikus büntetését nyolc év hat hónapról hat évre mérsékelte a táblabíróság.…
Ma délelőtt hirdet határozatot a Szegedi Ítélőtábla másodfokon a Zuschlag János és társai ellen folyó perben.…
Korábban felszólaló ügyvédtársaihoz hasonlóan az üzletszerű elkövetés és a bűnszervezet vádját igyekezett cáfolni perbeszédében Bánáti János, Marsovszky Balázs hatodrendű vádlott védője a Zuschlag János és társai ellen folyó per másodfokú tárgyalásán csütörtökön…
A Zuschlag Jánosra első fokon kiszabott nyolc év hat hónapos börtönbüntetés jelentős enyhítését kérte védencével szemben Kovács M. Gábor ügyvéd az egykori szocialista politikus és társai ellen folyó büntetőper másodfokú tárgyalásán kedden…
Élénk sajtóérdeklődés előzi meg a Zuschlag-ügy másodfokú tárgyalását, amely január 11-én kezdődik a Szegedi Ítélőtáblán.…
Az első fokon megállapítottnál nagyobb mértékű vagyon elkobzását is indokoltnak tartaná Zuschlag János volt szocialista képviselő esetében a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség – tudta meg a Magyar Nemzet…
Zuschlag személy titkára szerint nonszensz, hogy a Fibisz akkori elnöke ne tudott volna fiktív szervezetekkel történő pénzszerzésről…