A timföldgyártás egy veszélyes mellékterméke, a vörösiszap kezelésére dolgoznak ki új megoldást a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Sipos Pál professzor vezette kutatócsoportjának munkatársai – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t. A…
Bűncselekmény hiányában felmentette a vörösiszapper mind a tizenöt vádlottját első fokon a Veszprémi Törvényszék csütörtökön.…
Az öt évvel ezelőtt történt vörösiszap-katasztrófát felidéző dokumentumfilmet láthat a közönség vasárnap délután a Duna Televízióban.…
Az Európai Parlament (EP) környezetvédelmi bizottsága csütörtökön úgy döntött, hogy szülessen többpárti parlamenti határozat az öt évvel ezelőtt történt vörösiszap-katasztrófa tanulságairól - közölte Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő.…
A Jobbik a vörösiszap-katasztrófa felelőseinek "mielőbbi, elrettentő erejű" büntetését követeli, valamint az állam helytállását a károsultaknak megítélt kártérítésért.…
Megfontolatlannak nevezte az iszapömlés után a sajtónak adott nyilatkozatát az elsőrendű vádlott, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatója a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper hétfői tárgyalásán a Veszprémi Törvényszéken.…
Az első- és másodrendű vádlott meghallgatásával folytatódik jövő héten a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper a Veszprémi Törvényszéken.…
A magyar kormány és a katasztrófavédelmi főigazgatóság példaértékű gyorsasággal és szakértelemmel reagált a 2010-es vörösiszap-katasztrófára, de Magyarországnak van még teendője a kockázatelemzés fejlesztésében és egyes európai uniós ajánlások átültetésében…
Az internet mindenhatóságának médiavilágában, ki – hány perc erejéig - gondolta, hogy homokviharnak lehet beállítani egy több sebből vérző kezeletlen gennygócot, amit hol vörös iszapnak, hol kiporzásnak (de nem megoldott kérdésnek) neveznek.…
Vádat emeltek a vöröiszap-katasztrófa ügyében tizenöt ember ellen több vétség és bűntett elkövetése miatt - tájékoztatta az ügyészség csütörtökön az MTI-t.…