Áder: a klímaváltozást leginkább a víznél érzékeljük

A klímaváltozás mintegy 80 százalékát a víz által érzékeljük - hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök az edelényi Szent János görögkatolikus szakgimnáziumban kedden, ahol a klímaváltozásról, a környezeti fenntarthatóság kihívásairól és…

/

Víz világnapja a TIK-ben

A Szegedi Tudományegyetem vár minden érdeklődőt a Víz Világnapja alkalmából szervezett programjára március 22-én, szerdán 10 és 16 óra között a József Attila Tanulmányi és Információs Központban (TIK).…

Vizek és mesterségek a Víz Világnapján

1992 óta március 22-e a Víz Világnapja. A 2016-os év Víz Világnapi rendezvények nemzetközi kampánya a „Vizek és mesterségek” (Water and Jobs) témakörre fókuszál. Ez a nap azért lesz különleges, mert végre…

/

Tavaszköszöntő családi nap a Vadasparkban – játékos ismeretterjesztésre készül a Népegészségügyi Főosztály

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a Víz Világnapja alkalmából játékos ismeretterjesztéssel igyekszik felhívni a figyelmet országunk vizeinek védelmére, az ivóvízfogyasztás fontosságára március 20-án, vasárnap a Szegedi Vadaspark Tavaszköszöntő rendezvényén.…

Víz világnapi programok Szegeden

Szegeden hagyományosan sokféle színes programmal várják az érdeklődőket – egymással együttműködve – az érintett cégek, szervezetek a Víz világnapján.…