Én, az elnyomó

Reggel sárga csillaggal ébredtem a szavak szatócsboltjában. A billog ott van rajtam, de mégsem fáj a helye. Inkább nevetnék és kezet fognék. Mert mindez annyira hihetetlen és logikátlan.…

Színezd át! – országos programsorozat a toleranciáért + VIDEÓ

Debrecenben folytatódik augusztus 19-én a Színezd át! programsorozat, amelynek az a célja, hogy felhívja a gyermekek figyelmét egymás megismerésének és elfogadásának, a különböző eltérő nemzetiségek elfogadásának fontosságára - közölte a rendezvénysorozat főszervezője…

/

Tolerancia-napot tartottak Csongrádon

Tolerancia-napot rendeztek a csongrádi rendőrök: az eseményre olyan roma származású személyek is meghívást kaptak, akiknek az életútja példaként szolgálhat a roma fiatalság körében.…

Négy nemzet dobosai Mórahalmon

„Dobokkal Afrika felé” címmel szervezett tábort a Mesével és Ritmussal Alapítvány augusztus utolsó hetében a mórahalmi Erdei Iskolában. A négy országból érkezett zenészek szombat délután a SZIN-en is bemutatkoztak egy koncerttel és…