Szalay István 78 évet élt.…
A Bonifert Domonkos Általános Iskola diákjai, tanárai intézményük névadójára emlékeztek. Az ünnepség fényét Hudi Dániel szénrajzának átadása emelte. A fiatal grafikus három hétig dolgozott az alkotáson, csak a munkája megkezdése után tudta…
Díszpolgár és SZT-tiszt is emlékezett a tavaly december közepén elhunyt és titokban eltemetett ifjabb Komócsin Mihály volt megyei párttitkárra, országgyűlési képviselőre, Pol Pot megye névadójára. Volt olyan megszólaló, aki mentegetni próbálta, mások…
A Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület székhelyén lezajlott eseményen részt vett B. Nagy László, Kakas Béla, Gyulay Endre és Szalay István is.…
Az irgalmasság rendkívüli szentéve kapcsán a Szent Gellért templomban azokról a szegediekről emlékeztek meg a szentévi kapunyitással, akiknek bronzplakettjei arra is figyelmeztetik a templomba belépőket, hogy nincs Istennek tetsző imádság, nagy és…
Új könyvével kapcsolatban a rendszerváltás fontos pillanatai mellett, saját politikai pályája és kortársai is megemlítésre kerültek a beszélgetés során.…
Könyvritkaságokat fogadtak örökbe a Szegedért Alapítvány idei díjazottjai. A Somogyi-könyvtár ritkaságainak pótszülei szakmájukhoz, hivatásukhoz szorosan illeszkedő köteteket kaptak.…
Gyermekkönyvekből nyílt kiállítás a Somogyi-könyvtárban. Tankönyvektől a szórakoztató irodalomig, a XVIII. századtól az Osztrák-Magyar Monarchia koráig válogattak a munkákból. A bibliotéka gyűjteménye mellett Babik Barna tárgyait is megtekinthetik az érdeklődők.…
Pozsgay Imre, a magyar rendszerváltás emblematikus figurája volt a Közéleti Kávéház vendége a Visszatekintés az elmúlt negyed századra című rendezvényen szerda este a SZAB Székházban. A politikussal folytatott beszélgetésen Mihail Gorbacsov és…
Rendkívül büszke Szalay István matematikus arra, hogy bekerült abban a százas csoportba, akiket eddig díjazott a Szegedért Alapítvány. A város egykori polgármesterével beszélgetve kiderült, nem vágyik vissza a politikába, a mai közélet…