Minden cikkben
Minden szerző
Stumpf István
Minden dosszié
1-10 találat megjelenítése a 10-ből a következő témában:
Minden cikk
Gazdaság

További részletek derültek ki az egyetemek új finanszírozási rendszeréről

A következő tanévtől a teljes felsőoktatási rendszerre új finanszírozási rendszert vezetnek be. Míg eddig az állami támogatás jórészt a felvett diákok számától függött, a jövőben meghatározó szempont lesz a tudományos, kutatási tevékenység is, sőt az infrastruktúra fenntartása után is külön forrást kapnak az intézmények – írja a Magyar Nemzet.

További részletek derültek ki az egyetemek új finanszírozási rendszeréről
Egyetem

Sok a disszonáns hang Szegeden az egyetem modellváltása kapcsán

Nem szabad politikai bozótharcok kereszttüzébe állítani a felsőoktatást, hiszen az egyetemeink nemcsak az ország versenyképességének zálogai, hanem a nemzeti identitás letéteményesei is – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Stumpf István. A felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos szerint szó sincs arról, hogy a vagyonkezelői alapítványok létrehozásával a politika bevonul az egyetemi világba, éppen az ellenkezője történik. A professzor kitért arra is, hogy az egyetemi dolgozók két lépcsőben 15-15 százalékos béremelésre számíthatnak, és az új finanszírozási rendszerben a jelenleginél sokkal jobban kereshet majd, aki jól teljesít.

Sok a disszonáns hang Szegeden az egyetem modellváltása kapcsán
Közélet

Stumpf István harc nélkül vezényelné le az egyetemek modellváltását

A magyar felsőoktatást olyan helyzetbe lehet és kell hozni, amellyel versenyképes lesz és a digitális korban, a globális világban azt a nemzeti kincset, amit az egyetemek jelentenek, azt termőre tudja fordítani – jelentette ki Stumpf István felsőoktatási modellváltást koordináló kormánybiztos a Hír TV Magyarország élőben című műsorának szerdai adásában.

Stumpf István harc nélkül vezényelné le az egyetemek modellváltását
Gazdaság

Elásta a csatabárdot Orbánnal Stumpf, szerinte az egyetemi modellváltás nemzetstratégiai kérdés!

A magyar felsőoktatás megújítása és versenyképessé tétele nemzetstratégiai kérdés - mondta Stumpf István kormánybiztos, akinek feladata a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációja. Szerinte szükség van egy olyan versenyképes struktúra kialakítására, amely közelebb van az üzleti világhoz.

Elásta a csatabárdot Orbánnal Stumpf, szerinte az egyetemi modellváltás nemzetstratégiai kérdés!
Közélet

Stumpf István koordinálja a felsőoktatás modellváltását

"Megállapodtam Stumpf Istvánnal, aki vállalta a felsőoktatási modellváltás koordinációját" - írta ki közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök pénteken. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: Stumpf István kormánybiztosként látja el a feladatot február elsejétől.

Stumpf István koordinálja a felsőoktatás modellváltását

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.