A lehető legjobb kapcsolatokat kell fenntartani a szomszédos országokkal, ez ugyanis hasznára válik a határon túli magyar nemzeti közösségeknek is…
Megháromszorozódott a Romániából illegálisan távozni próbáló határsértők száma az idei első fél évben a tavalyi első hat hónaphoz képest, túlnyomó többségük Magyarország felé próbált átszökni a határon – közölte csütörtökön a román…
A szóvivő elmondta, Románia budapesti nagykövete július 13-án szóbeli demarsot adott át a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, melyben a román kormány azt kérte, hogy a magyar miniszterelnök bizonyos témákról ne beszéljen Tusnádfürdőn, a…
Levélben mondott köszönetet Marcel Ciolacu román kormányfőnek Orbán Viktor miniszterelnök a napokban lezajlott bukaresti tárgyalásaikért, valamint a tusnádfürdői szabadegyetem zavartalan lebonyolításának biztosításáért – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.…
Több száz házat megrongált az Arad megyei 5,2-es erősségű földrengés kedden este, amit Szegeden is érezni lehetett. A magyar határ melletti, partiumi megye több településéről is jelentettek károkat a kedd esti, 5,2-es…
A tegnapi esti órákban mozdult meg a föld Arad közelében…
Távol-keleti migránsok számára romániai munkavállalói vízumot szerző, és őket Nyugat-Európa felé útnak indító embercsempész-hálózatot számoltak fel Romániában – tudatta csütörtökön a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT). A vádhatóság a szerdán…
Felcsillant a remény, hogy a Magyarcsanádnál újra lesz Maros-híd.…
A héten már harmadjára…
A hétfőinél erősebbet.…