Kiskorúakra káros tartalma miatt a 12 éven felülieknek szóló korhatár-kategóriába sorolná a Két pasi meg egy kicsi című, a Viasat 3 csatornán kora reggel látható vígjátéksorozat egyik epizódját a Nemzeti Média- és…
Hemzsegett az ellentmondásoktól a Klubrádió pályázata...…
A programigazgató szerint azért pályáztak nagyobb elérésű frekvenciára, mert érződött a hallgatói igény a rádió tartalmaira. Ezért beadtak több pályázatot, remélve, hogy majd egyszer csak valamelyik összejön. A stratégia végül a 92,9-es…
Bizonytalanná vált Magyarország legrégebbi kereskedelmi rádiójának sorsa.…
Idén is félmillió forinttal járul hozzá a médiatanács a Magyar Speciális Független Filmszemle nagydíjához, a testület ezen kívül előzetes korhatár-besorolásról és rádiós eljárásokról is döntött legutóbbi ülésén - közölte a Nemzeti Média-…
A médiatanács szerint továbbra is a TV2 Média Csoport Kft., a Magyar RTL Televízió Zrt., valamint a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. minősül jelentős befolyásoló erővel rendelkező médiaszolgáltatónak. A testület az utóbbi ellen…
Hét tudományos-ismeretterjesztő film látható április 13-tól szerdánként a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) filmklubjában a médiatanács támogatásával, ahol a vetítések után az egyes tudományterületek szakértői segítenek eligazodni a felvetett kérdésekben.…
A múlt év második felében több mint ezer cég jelent meg televíziós műsor támogatójaként a magyar médiában, négyötödük azonban csupán egyetlen adón - áll a hazai műsorszponzorációról készített médiahatósági felmérésben.…
Nyilvánvalóan és súlyosan megszegte a korhatár-besorolási szabályokat a CLT-UFA SA médiaszolgáltató, amikor az RTL 2-n tavaly január 20-án délben sugározta a Való Világ 7-et - a médiatanács döntéséről csütörtökön közleményben tájékoztatta az…
Túl hangos reklám, valamint az előírtnál kevesebb közszolgálati, közéleti műsor és magyar zene sugárzása és burkolt reklám miatt szabott ki bírságot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.…