Közélet

Médiatanács: felmérés a televíziós műsorszponzorációról

Médiatanács: felmérés a televíziós műsorszponzorációról

2016. március 10., csütörtök
Médiatanács: felmérés a televíziós műsorszponzorációról

A múlt év második felében több mint ezer cég jelent meg televíziós műsor támogatójaként a magyar médiában, négyötödük azonban csupán egyetlen adón - áll a hazai műsorszponzorációról készített médiahatósági felmérésben.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összegzés szerint ez idő alatt a több mint 87 ezer támogatói üzenetet 547-féle műsorban, a folyamatosan monitorozott RTL Klubon, a TV2-n, a Duna Televízión, valamint az - egy-egy hónap erejéig feltérképezett - ATV-n, a Life Networkön, az m4-en, a sport1-en, a Viasat3-on és a Viva televízión mutatták be. A szpotok aránya az összműsoridőhöz képest egy százalék körül alakul, az arány évről évre lassú emelkedést mutat. A legtöbb üzenetet a TV2 időjárás-jelentése vonzotta (10 636 darabot), a legtöbbször feltűnő szpot a HUF-BAU építőpontokat népszerűsítette (1403 alkalommal). A céges összesítésben a pálmát a Magyar Telekom Nyrt. vitte el, amely nyolcféle üzenetet közölt összesen 3271 alkalommal, 5 óra 3 perc összidővel. A legtöbbet költő szektor a szolgáltatás volt, amelynek sikerét a vendéglátóhelyek által felajánlott voucherek és kulturális eseményekre szóló nyereményjegy-felajánlások alapozták meg. A szponzori kommunikáció többsége - 69 százaléka - minimalista: csupán a céglogót vagy -nevet jeleníti meg egy-egy álló inzerten - írják. A teljes tanulmány a

www.nmhh.hu

oldalon olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.