A szocialisták képviselőjének még erre is sikerült rálicitálnia, aki szerint „ma az Európai Unió nem venné fel a soraiba Magyarországot, és az Erdogan vezette Törökországot egy erős Európa meg tudná fojtani”.…
Megdöbbentette Molnár Gyulát, hogy ilyen elutasítás fogadta Botka László együttműködési ajánlatát. A Liberálisok kivételével az összes érintett ellenzéki párt nemet mondott.…
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján "nincs kormányváltó hangulat".…
A Magyar Liberális Párt közérdekű adatigénylést nyújt be annak érdekében, hogy kiderüljön, milyen jogkörök alapján működnek és milyen esetekben intézkedtek eddig a mezőőrségek. Az ásotthalmi mezőőrség jelentéseit külön kikérik - mondta el…
Svédország menekültpolitikája, a skandináv állam sikeres és kevésbé sikeres integrációs lépései is szóba kerültek Sántha Hangával készített interjúnkban. A vezető elemző szerint a korábbi hazájukból magukkal hozott etnikai konfliktusok továbbélnek a migránsok…
Megkezdődött az ellenzéki egyeztetés az előválasztásról csütörtökön - tudatta a tárgyaláson résztvevő nyolc párt csütörtökön közleményben az MTI-vel.…
A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) anonim módon működő drogelemző rendszer bevezetését javasolja a magyarországi fesztiválokra, amivel szerintük csökkenthető lenne az ismeretlen eredetű partidrogok káros hatása.…
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelő beszédét az ellenzéki pártok sem hagyták szó nélkül.…
Színjáték, baráti megbeszélés, önmagával folytatott kormányzati tárgyalás - nem nyerte el az ellenzéki pártok tetszését a köznevelési kerekasztal.…
Egykori uniós politikus járt Szegeden. A svéd Liberálisok tagja ostorozta hazája kormányának lépéseit, szerinte ezekkel a radikális jobboldaliak kezére játszanak. A szíriaiak integrációjában bízik, de tisztában van vele, hogy nem minden bevándorló…