Svéd neonáciból is lett iszlám radikalista - Sántha Hanga migrációkutatóval beszélgettünk

Svédország menekültpolitikája, a skandináv állam sikeres és kevésbé sikeres integrációs lépései is szóba kerültek Sántha Hangával készített interjúnkban. A vezető elemző szerint a korábbi hazájukból magukkal hozott etnikai konfliktusok továbbélnek a migránsok körében. 22 év alatt 3-ról 186-ra nőtt azon negyedek száma az országban, ahol a bevándorlók többségben vannak.

„Ha a svéd külpolitikát nézzük, akkor a humanitárius elkötelezettség az utóbbi évtizedekben mindig fontos volt” –

Sántha Hangával

, a Migrációkutató Intézet vezető kutatójával, a svéd igazságügyi minisztérium volt biztonságpolitikai elemzőjével beszélgettünk a skandináv állam és Nyugat-Európa menekültekhez, migránsokhoz fűződő viszonyáról, az integráció sikeres, valamint sikertelen elemeiről, az ezért tett erőfeszítésekről. Szóba került az iszlám radikalizmus és a terrorizmus kérdésköre – az ezekhez kapcsolódó eszmék nemcsak a bevándorló muszlimok, hanem a földrész kultúrából kiábrándult európaiak számára is vonzóak lehetnek.

A menedékkérők nem ismerik a liberális demokráciát

Az 1940-es évektől kezdődően elsősorban a munkaerő-piac, pontosabban a mezőgazdaság igényei határozták meg a Svédország fele irányuló bevándorlást. Az 1960-as, 1970-es évektől sok jugoszláv érkezett Svédországba, majd a délszláv konfliktus idején a háború elöl menekültek. A köztes-európai rendszerváltást megelőzően a dél-amerikai katonai juntákból fogadtak be jelentős számú menedékkérőt, de az iráni iszlám forradalom (1979) miatt is sokan hagyták el hazájukat, a svédek pedig otthont biztosítottak nekik. „Az utóbbi 25 évben elsősorban a harmadik világból – mint Szomáliából, Eritreából, Afganisztánból, Irakból – jöttek emberek, az elmúlt öt év eseményei miatt most a többség Szíriából érkezik” – magyarázta a kutató. Sántha Hanga szerint a súlyos problémát az okozza, hogy javarészt olyan helyről érkeznek a menedékkérők, ahol már évek óta nincs működőképes közigazgatás, központi államigazgatás, működő oktatásügy, miközben a törzsi származás a fontos, másmilyenek a demográfiai és vallási jellemzők, a családi struktúrák, mint Európában, ahol nyugati, liberális demokráciák működnek.

Új lakhely, régi villongások a siíták és a szunniták között

Az integráció fontosságára és sajnálatos hiátusára többek között a befogadó társadalmakban tovább gyűrűző etnikai és vallási alapú konfliktusok világítanak rá, hiszen az egyes bevándorló csoportok az anyaországból magukkal hozott ellentétei több esetben megmaradnak. Svédországban számos török-kurd villongásra volt példa, a szerbek és albánok több helyen rossz viszonyban állnak egymással, az iszlám két ágának hívei, a siíták és szunniták vitái is léteznek – akár több generáción keresztül. A kutatónő hozzátette, részben természetes folyamat, hogy nehéz elszakadni az óhazától, ő maga is a helyi erős magyar közösségnek köszönhetően is maradhatott meg magyarnak, viszont a gyökerek és identitás mellett el kell fogadni a befogadó társadalom szabályait, értékrendjét. Nehezíti az integrációt, hogy a szegregáció kialakulását elősegítik az ország földrajzi viszonyai, Stockholm például szigetekre épült, könnyen előfordulhat, hogy valakinek nincs semmi dolga egy-egy részén. „Számos európai nagyvároshoz hasonlóan van egy etnifikált alsóbb osztály, amely nagyjából lefedi a muzulmán közösségeket. Ők jellemzően a külvárosokban élnek, részben önként szeparálódnak, részben a miatt, mert nem tudják megfizetni a belvárosi lakásárakat” – mondta. Így jöhettek létre pár évek alatt nagy számban a marginalizált, bevándorló többségű negyedek (a hivatalos svéd statisztika szerint 1990 és 2012 között 3-ról 186-ra nőtt az úgynevezett „kirekesztettségi területek”, azaz a bevándorló többségű negyedek, száma). A párhuzamos társadalmak kialakulását így sok svéd nem is látja, illetve a sajtó sem tájékoztatott ezeknek létezéséről és az ebből fakadó problémákról.

Vitatott kérdés, hogy a nyugat-európai muszlim fiatalok radikalizálódása mennyire köthető a valláshoz

Az elsősorban szunnita bevándorlók másod- és harmadgenerációs köreiben megfigyelhető a radikalizálódás jelensége (a radikalizálódás azt a folyamatot hivatott leírni, amelyen keresztül egy személy hajlandó lesz az erőszakot elfogadni, támogatni vagy alkalmazni egy politikai vagy ideológiai cél elérése érdekében). „Jó – és egyben vitatott - kérdés, hogy milyen szerepe van ebben a vallásnak, mert általában Svédországban is hasonló pályát járnak be az érintettek, mint a nizzai, brüsszeli merénylők. Nyugaton született, felnőtt, származási országukhoz nem kötődő fiatalok, akik nem beszélik anyanyelvüket, de életükben tovább élnek még az adott kulturális, vallási hagyományok, s akik nem tudnak kapcsolódni a többségi társadalomhoz. Ebbe a vákuumba tudnak sikeresen belépni a szélsőséges terroristaszervezetek, korábban az Al-Shabaab, az Al-Kaida, ma az Iszlám Állam, akik pont ezeket az identitásválságban élőket tudják megszólítani” – mutatta be a terroristává válás folyamatát. Hangsúlyozta, ezek a személyek gyakran nem ismerik az iszlám szent könyvét, arabul sem feltétlenül tudnak, ezért is terjednek olyan munkák, mint a „Koran for dummies” (körülbelül: Korán a kezdőknek)

Legalább 300 svéd állampolgár csatlakozott a terroristákhoz

Eddig Svédországból a hivatalos adatok szerint háromszázan távoztak Szíriába harcolni, de valódi számokat nehéz tudni, hiszen a nyilvántartásba csak a többszörösen és egymástól független források szerint megerősített személyeket veszik be. Európa-szerte a nemzetvédelmi szakszolgálatok mintegy 5000 főről tudnak – nőkről és férfiakról egyaránt, akik az magát Iszlám Államnak nevező terrorista szervezethez csatlakoztak, a lakosságszámhoz viszonyítva Svédország és Belgium a legnagyobb kibocsátó ország. Érdekesség, hogy propaganda nemcsak a bevándorlókra hat, ismert olyan svéd, aki nehéz gyermekkor, börtönévek és nácivá válását követően lett az iszlám radikalizmus híve, miután egy rabtársa felhívta a figyelmét a Korán tanításaira. Az elmúlt évek Európába tartó migrációját kihasználta több szélsőséges szervezet is, hogy bejuttassa Európába harcosait az un. „terrorfolyosón” keresztül (egyrészt a közel-keleti hadszínterekre tartó európaiak, másrészt pedig ugyanezen területekről származó dzsihadista harcosok, akik Európába érkezve továbbadják tudásukat az itteni iszlamista közegekben). Tovább súlyosbítja a helyzetet a menedékkérelem hosszú ideig tartó elbírálása (Svédországban jelenleg 15 hónapra nyúlt az elbírálás ideje), a szállások zsúfoltsága és a mindezekből fakadó frusztráció, amelyeknek természetesen tudatában vannak a szélsőséges szalafiták (a szalafizmus az iszlám azon ága, amely szó szerint értelmezi a Koránt és egy

Mohamed

próféta korabeli, azaz 7. századi társadalmat vizionál). Már a vasútállomásokon igyekeznek toborozni, később pedig menekültek jogaival foglalkozó civilszervezeteket alapítva tudtak behatolni a befogadó létesítményekbe.

„Nehéz fellépni ellenük, mert általában ezek a személyek – többségük imám – tökéletesen tudják, hogy hol húzódnak a törvényes határok. A demokráciákban a szólásszabadság tartalma mindig vitákat vet fel, de egyre többen állam – mint Dánia, Németország, Franciaország – már fokozottan figyel ezekre a toborzókra, próbálja tevékenységüket korlátozni” – mutatott rá a kutató. A fellépést megkönnyíti, ha nem rendelkezik állampolgársággal a hitszónok, mert ez esetben könnyebben kitoloncolható.

Létezik a sikeres integrációra példa

Az intézet munkatársa nem hallgatta el, hogy számtalan sikeres beilleszkedésre is akad példa. Svédországban talán meglepő módon az integráció elősegítése az önkormányzatok feladata, csak stratégiát és az irányvonalat határozza meg a kormány. Az adott önkormányzat felel minden bevándorlással kapcsolatos gyakorlati ügyért: a lakhatásért, a nyelvórákért, a szabadidős és integrációs programokért. Az erőfeszítések sikere függ az erre szánt összegtől, illetve attól, hogy megfelelő szakembert alkalmaznak-e erre. Fel kell mérni, hogy milyen csoport telepedik le, milyen szükségleteik vannak, miben lehet őket segíteni. A szomáliaiak esetében felismerték a svédek, hogy ugyan magas az analfabéták aránya, de erős a szóbeli hagyomány, az anyák rengeteget mesélnek a gyerekeknek, így erre igyekeztek több helyen építeni az integrációs politikát. „Az előző svéd kormány négypárti koalíciójában érdekes módon a jobbközép Liberálisok vitték a keményvonalat, ők adták az integrációs minisztert is, azaz ennyire fontos ügynek tartották a kérdést. A mostani szociáldemokrata-zöld vezetés ezt a miniszteri posztot megszüntette, helyette a munkaügyekért felelős minisztérium feladatai közé sorolta, amit szintén nem tartok rossz lépésnek, hiszen az integráció első lépése a nyelvtanulás, a többségi társadalommal való rendszeres érintkezés és a munkaerő-piacon történő elhelyezkedés” – vélekedett Sántha Hanga.

Ezeket a cikkeket ajánljuk a témában:

(Illusztrációk: keresztény templom és mecset Stockholmban, mecset Malmöben.)