A Fidesz-L.É.T és a KDNP frakció tagjai egyaránt a szegediekért fognak dolgozni – nyilatkozta portálunknak Rózsavölgyi József. A Bródi János helyére a képviselő-testületbe jutott képviselő szerint le kell vonni a választás tanulságait,…
A szociális szférával és a környezetvédelemmel a következő öt évben is kiemelten foglalkozik az LMP – nyilatkozta portálunknak Szentistványi István. A listáról a közgyűlésbe jutott politikus az előzőnél „harcosabb” évekre számít.…
A legtöbb képviselőjelölt, szám szerint hét a 7-es és a 8-as körzetben indul Szegeden. A 20 egyéni körzetben összesen 106 képviselőjelöltre voksolhatunk vasárnap és 4 polgármesterjelölt közül választhatunk. Sokan arra kíváncsiak, hogy…
Elutasította a választási iroda a KTI-s Németh István nyilvántartásba vételét, így eldőlt, hogy négy jelölt száll ringbe a polgármesteri székért Szegeden.…
A szegedi Jobbik ismertette a kompenzációs lista jelöltjeit. Tóth Péter polgármesterjelölt a keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a város életének problémáira csak a Jobbik programjai jelenthetnek megoldást.…
Kilenc körzetben jelenlegi önkormányzati képviselőt indít a Fidesz-KDNP Szegeden az őszi önkormányzati választáson, a többiben pedig új arcokkal szállnak versenybe a kormánypártok.…