Szeged

Újraszámolták a Mi Hazánk szegedi ajánlásait

Újraszámolták a Mi Hazánk szegedi ajánlásait

Másodjára már más lett az eredmény

Kovács György
2024. május 15., szerda
Újraszámolták a Mi Hazánk szegedi ajánlásait

Mint arról beszámoltunk, Szegeden négy jelölőszervezet próbálkozott kompenzációs listaállítással, aminek a feltétele, hogy az egyéni körzetek kétharmadában indítsanak jelöltet. Ezt elsőnek a Fidesz-KDNP pártszövetségnek sikerült abszolválnia, majd a balliberális Összefogás Szegedért Egyesületnek, végül pedig a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak. A Mi Hazánk Mozgalom 19 jelöltjéből első körben 9-nél fogadták el a kellő mennyiségű ajánlás leadását, 10-nél visszautasították. A párt 4 körzetben kérvényezett újraszámlálást, amelynek nem jogerős eredményét közzétette a Nemzeti Választási Iroda.

Borsi Ferenc, a 7. választókerület jelöltje az újraszámlálás szerint indulhat a választáson, a másik három képviselőjelöltnek azonban nem lett meg a szükséges ajánlás.

Bár a döntés még nem jogerős, azonban harmadik újraszámlálás már nem kérhető, így lényegében biztosra vehető az eredmény. Ez egyben azt is jelenti, hogy kompenzációs listára nem lesznek jogosultak.

 

Az alábbi táblázatban a zölddel jelöltek nyilvántartásba lettek véve, a pirossal jelöltek vissza lettek utasítva, a szürke mezővel jelöltekben pedig nem állítottak jelöltet.

 Fidesz-KDNPÖsszefogás SzegedértMi Hazánk MozgalomMagyar Kétfarkú Kutya PártItt az IdőFüggetlen
1. körzet:Ruzsa RolandKomjátiné Nagy JusztinaDr. Tímár TamásMálovics GyörgyNincs jelöltNincs jelölt
2. körzet:Korponyai ErnőDr. Fodor Antal (DK)Rupp AttilaErlauer BalázsDr. Niedetzky CsabaTóth Ferenc Mihály
3. körzet:Nógrádi TiborJávorszky IvánTakács Tibor FerencDr. Vasárus GáborTóbiás KrisztinaÁbrahámné Kiss Szabina
4. körzet:Juhász ViktorMénesi Imre (DK)Gurzó ZsoltPál Anna ViktóriaMészáros LászlóZvolenszki Rudolf
5. körzet:Dr. Polner EörsKoromné Fenyvesi Rózsa (DK)Csala LászlóMéreiné Dr. Berki BoglárkaSzécsi MihálySzabó Krisztina
6. körzet:Dr. Farkas LeventeDr. Kovács Tamás (Párbeszéd)Tombácz Krisztina ÉvaSzekeres GáborKovács KláraDr. Szabó László István
7. körzet:Mocselini RudolfSzécsényi Rózsa (MSZP)Borsi FerencNacsa TamásNincs jelöltNincs jelölt
8. körzet:Dr. Molnár István Dr. Kozma József (MSZP)Molnár ErikJanzsó GáborMihály AndrásnéMarkót Zoltán (Szögedi Polgárok)
9. körzet:Horvát AlexMolnár Zoltán (DK)Selyben-Lévai DiánaNagy OrsolyaVincze GáborSzabó Bendegúz
10. körzet:Balogh BenceDr. Binszki József (DK)Makovi MáriaGarab EditNincs jelöltTörök Csaba
11. körzet:Kohári Nándor Szénási Róbert (MSZP)Fackelmann IstvánCsató JózsefNincs jelöltVincze Tímea
12. körzet:Bársony MónikaMészáros Tamás (MSZP)Varga László GézaZatykó BenedekKónya István LászlóNincs jelölt
13. körzet:Kasza Bence ErikTóth Károly (MSZP)Bartucz IstvánTóth-Benedek CsanádBarabás Tibor AndrásNincs jelölt
14. körzet:Szabó CsabaMellár TamásRácz István AttilaAlmási FanniKohl RóbertKalló-Joób Gréta Olivia
15. körzet:Fekete MártonNagy Sándor (Momentum)Gál ÁdámTörzsmagi AndrásDr. Bene GáborChovanecz Kata
16. körzet:Fekete GyörgyUrbán Tamás (Momentum)Paragi BenceLengyel NóraDr. Szabó Bálint GáborBódi Rozália
17. körzet:Német FerencMihálik Edvin (Momentum)Lékó JuliannaNagy FerencIványi Zsófia AnnaJoób Dóra Daniella
18. körzet:Árgyelán FerencKörmendi Zoltán (Momentum)Tóth ÁrpádNagy FerencNincs jelöltJoób Márton
19. körzet:Dr. Jánossy KingaAvramov AndrásKirály JózsefCsikós FerencNincs jelöltKálló Domonkos

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.