Dózsa – vasárnap este a Duna Televízióban

Szarka Tamás (Ghymes) ötletéből, zenéjével és dalszövegeivel, valamint Zsuráfszky Zoltán koreográfiájával került 2010-ben, a Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatásra a Dózsa tánckrónika - emléket állítva az 1514-es parasztfelkelés vezérének. Vasárnap este, 19 óra…

Ősbemutató: Benyovszky a saját útját járja

Fotók: Gémes Sándor A kettő, sőt inkább a három az egyben koncepciója bevált: az is kapott valami pluszt, aki csak zenekart élőben hallani jött, mint ahogy az is, aki a népek táncának…

Szarka Tamás: zene, ami elvarázsol…

Fotók: Gémes Sándor Szalmakalapban érkezett Szarka Tamás, a felvidéki Ghymes zenekar egyik alapító tagja, a Benyovszky című szabadtéri produkció zeneszerzője és társrendezője a közönségtalálkozóra – ez is mutatta: a nagy melegben is…

Hétvégi szegedi programelőzetes

Bár ma estére elérheti Szeged térségét egy az országon átsöprő vihar, a lehűlés jót tehet a szabad téri programokra vágyóknak. Rendezvényekből lesz bőven, s hogy előre lehessen tervezni, itt jelzünk néhányat ezek…

Szabadtéri: hollywoodi produkciót ígér a Benyovszky rendezője

Fotók: Gémes Sándor A Szentivánéji álom után újabb ősbemutatóra készül a szabadtéri: a Benyovszky zenés táncjátékra. Csütörtökön a már megszokott Reök-beli közönségtalálkozóra várta Herczeg Tamás Reök-igazgató (képünkön jobbra) a Benyovszky Móric prózai…

Csütörtök: közönségtalálkozó, táncház, kézművesség

Egyre nagyobb érdeklődés kíséri a Benyovszky előkészületeit, a próbák a Dóm téren is folynak, érdemes tehát arra kíváncsiskodni, meglesni a díszleteket és a táncosokat, megkísérelni elcsípni egy két dallamfoszlányt a Gyhmes világzenei…

/

Néptánc, néptánc és Benyovszky

Fotók: Gémes Sándor A Szegedi Szabadtéri Játékok Szentivánéji álmának “világok találkozása” után most a “népek találkozására” készülnek a Dóm téren bemutatandó következő produkcióban, a Benyovszkyban. Addig is azonban javában folyik tovább a…