A kánikulában a CBA üzletlánc egységeiben is sokkal több ásványvizet értékesítenek, mint egy átlagos nyári napon, ami érzékelhető a bevétel növekedésén is, nagy emelkedésről azonban nem lehet beszámolni, mivel az ásványvizek nem…
A magyar gazdaság sikeres pályán halad, ezt támasztja alá a belső fogyasztás, a belső kereslet és a beruházások növekedése - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán a Központi…
A kiskereskedelmi adatok alapján bővült a fogyasztás az utóbbi időszakban, azonban a lakosság emellett igyekszik visszafizetni korábbi adósságait, hiteleit, valamint növelni megtakarítását a rendelkezésre álló jövedelemből - kommentálta a K&H vezető elemzője…
A magyar fogyasztók 65 százaléka szerint a márkák származási helye jobban befolyásolja vásárlási döntéseiket, mint kilenc másik szempont, amelyek közé tartozik például az ár, íz, funkció vagy csomagolás is - derül ki…
A háztartások egy főre jutó havi fogyasztási kiadása mintegy 3,5 százalékkal növekedett az idén az első fél évben éves összehasonlításban, így 66,5 ezer forintot tett ki - derül ki a Központi Statisztikai…
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. prognózisa szerint a gazdasági növekedés 2014-ben és 2015-ben is kiegyensúlyozott marad, mivel a nettó export és a belső felhasználás is pozitívan járul hozzá a GDP bővüléséhez.…
A kiskereskedelmi fogyasztás eléri idén az előző évi szintet, a második félévben egyes területeken túl is lépheti; ezt az előrejelzést erősítik meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai is…
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a fogyasztás a gyenge évkezdés ellenére elérheti, egyes területeken pedig túl is lépheti az előző évi szintet.…
A csillogó-villogó bevásárlóközpontok roskadozó pultjai az utóbbi időben már november elején arra buzdítják a kedves vásárlót, hogy idejében szerezze be a karácsonyi ajándékot szeretteinek.…
A magyar háztartások 85 százaléka szokott diszkontban vásárolni, a leggyakoribb vevők az alacsonyabb jövedelműek közül kerülnek ki.…