Gazdaság

Eléri a fogyasztás idén a tavalyi szintet

Eléri a fogyasztás idén a tavalyi szintet

2013. július 24., szerda
Eléri a fogyasztás idén a tavalyi szintet

A kiskereskedelmi fogyasztás eléri idén az előző évi szintet, a második félévben egyes területeken túl is lépheti; ezt az előrejelzést erősítik meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai is - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerdán.

A KSH szerdai közlése szerint az idén májusban 2,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest a naptárhatástól megtisztított és a kiigazítatlan adatok szerint egyaránt. Az első korrigált adatok szerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 0,9 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 1,9 százalékkal, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben 5,5 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene. A kereskedelmi szövetség szerint az élelmiszerpiacot még mindig fékezi az infláció, az élelmiszerárak májusban 3,4 százalékkal, az élvezeti cikkek árai 5,1 százalékkal nőttek. Az üzemanyagok fogyasztása áprilist követően májusban is felfelé húzta a mérleget, a nagy értékű bútorokból, műszaki cikkekből viszont még mindig kevesebb fogyott, mint egy évvel ezelőtt. Ugyanakkor az alacsony infláció miatt éves szinten a reálkeresetek előreláthatóan 2 százalékkal nőhetnek, a reáljövedelmek hasonlóképpen emelkedhetnek. A rezsicsökkentés is pénzt hagy a zsebekben, bár a legkisebb jövedelműek körében jelentős a rezsitartozás is - fejtette ki közleményében az OKSZ. A szervezet kitért arra is: a kereskedők körében élénk figyelem kíséri az online-kassza adóhatósági bekötésének menetét. Már korábban is érkeztek olyan jelzések, hogy a pénztárgéppel vagy a nyugtaadással ügyeskedő vállalkozások jobban odafigyelnek a szabályszerű működésre, mert az adóhatóság a pénztárgépek bekötését követően az ellenőrzések során nyilván figyelni fog az elmúlt időszakok teljesítésére is. A gyakoribb nyugtaadás azonban a forgalmi adatokban nem különíthető el, így értéke nem mérhető - közölte a szövetség. A költségvetési kimutatások szerint a költségvetés fogyasztáshoz kapcsolt adóbevételei az év első öt hónapjában elmaradtak a tavalyi szinttől, de júniusban már nőtt az áfabevétel - áll az OKSZ közleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.