Nos, a mi városvezetésünk vérprofi kommunikációjában épp arra készül, hogy az előadásra, 2010-re tervezett „csilli-villi” díszletek foltjai elé ripacsként álljanak majd ki, és az előbbiekhez hasonló monológokkal vonják majd el a publikum…
Az ellenzék ismét távozásra szólította fel Ujhelyi Istvánt Fotók: Gémes Sándor Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke szerint ismét csorba esett Ujhelyi István szocialista országgyűlési képviselő szavahihetőségén, hiszen miközben a médiában tényként…
Nem hiszem, hogy démonizálni kellene bárkit, bárkiket is. Például, mert nincs semmi értelme; butaság, ha nem a tettek, szakmaiság, erkölcsiség alapján alkotunk ítéletet, hanem… Szerintem nem kellene igazolást adni romlott gondolkodású politikusoknak.…
Ujhelyi Istvánt a közélettől való visszavonulásra, párttársát, Botka László polgármestert pedig az Ujhelyitől való elhatárolódásra szólítja fel a Fidesz szegedi frakcióvezetője, Gyimesi László. Az ellenzéki frakció azt követően adott ki sajtóközleményt –…