A szemerkélő eső ellenére igazi paprikás hangulat uralkodott szombaton a Dugonics téri szökőkút körül. A főzőverseny résztvevői Benke Laci bácsi gondos tanácsai kíséretében mutatták be azt, milyen változatosan is lehet felhasználni a…
Káposztáscvekedli-rekord született pénteken délután az újszegedi Ligetben, Benke László Oscar-díjas mesterszakács és csapata egy mázsa tésztából és két mázsa vecsési savanyú káposztából több mint ezer adagot készített a hagyományos népi ételből a…
„És ami a legfontosabb: mindig jelen lenni.” Fotók: Gémes Sándor A Kárász Csárda tulajdonosa, üzemeltetője Puskás László, akinek elmondása szerint a fesztiválszervezés a hobbija. Nevéhez kötődik az első sörfesztivál és a borfesztivál…
Hat napon át újra a forró fém- és kőlapokon és rácsokon sülő hús illata tölti meg a levegőt jövő héten péntektől a csongrádi megyeszékhelyen, hiszen immár hatodik alkalommal rendeznek nemzetközi grillfesztivált az…