Közélet

Pályaorientációs tábort tartanak általános iskolásoknak Szegeden és több vármegyei településen is

Pályaorientációs tábort tartanak általános iskolásoknak Szegeden és több vármegyei településen is

2023. április 15., szombat
Pályaorientációs tábort tartanak általános iskolásoknak Szegeden és több vármegyei településen is

Öt városban szervez közösen nyári pályaorientációs táborokat a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum és a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK) - tájékoztatta a köztestület az MTI-t.

A június végén induló programokon Hódmezővásárhelyen,Szegeden, Makón, Szentesen és Csongrádon mutatják meg a szakmák világát az általános iskolás tanulóknak. A résztvevők üzemlátogatásokon, informatikai foglalkozásokon, illetve színes, interaktív programokon vehetnek részt június 21. és augusztus 27. között.

A diákok több tucat olyan szakmát ismerhetnek meg, amelyet a szakképzési centrum intézményeiben sajátíthatnak el. Az informatikával, robotikával és digitalizációval kapcsolatos ismeretek mellett olyan klasszikus szakmákba is betekintést kaphatnak, mint a szakács, fodrász, kozmetikus, pék vagy éppen a festő, a villanyszerelő.

A közleményben idézik Kőkuti Attilát, a CSMKIK elnökét, aki kiemelte, hosszú évekre nyúlik vissza a két szervezet együttműködése, amelynek egyik fontos eleme a táborok szervezése.

Kifejtette, a munkaerőpiacról nagyon sok szakember hiányzik, éppen ezért a kamara elemi érdeke és feladata, hogy ez a tendencia megváltozzon - ebben kulcsszerepet játszik a szakképzés.

A táborokban olyan helyekre mennek el a gyerekek, ahol láthatják az egyes szakterületek működését, és ez hasznos tapasztalatként szolgálhat a pályaválasztás során. Hosszútávú cél a szakmai utánpótlás megteremtése, hiszen enélkül öt-tíz éven belül nem lesz elegendő szakember a vállalkozások számára - mondta.

Kőkuti Attila kitért arra is, a kamara saját nyári táborokat is szervez két korcsoportnak, hiszen fontos, hogy a gyerekek minél korábban megismerkedjenek a robotikával, mert az ő életükben meghatározó szerepet tölt majd be ez a terület.

Borítókép: Promenad24

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.