Sport

Megválasztotta új elnökségét az MSSZ, kilencen segítik Nagy Péter munkáját

Megválasztotta új elnökségét az MSSZ, kilencen segítik Nagy Péter munkáját

A főtitkári és a szövetségi kapitányi posztra is neveztek ki szakembereket

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
4 órája
Megválasztotta új elnökségét az MSSZ, kilencen segítik Nagy Péter munkáját

A szombati közgyűlésre azért volt szükség, mert a március végi viharos tisztújításon csak az elnököt sikerült megválasztani a három olimpián is szerepelt, 39 éves Nagy Péter személyében, az elnökséget és a felügyelő bizottságot azonban nem. A szombati napon a közgyűlés határozatképes volt, így immár egy új vezetés segíti az elnök munkáját, valamint főtitkárt és szövetségi kapitányt is neveztek ki.

Fotó: Facebook/Sáfrán Ádám

 

Az elnöki posztot 17 éven át betöltő Dobos Imre helyébe lépett Nagy Péter a szombati fórumon bejelentette, hogy a közgyűlés határozatképes, mivel a lehetséges 77-ből 55 küldött megjelent.

A válogatottságtól elköszönt, de versenyzőként változatlanul aktív, ólomsúlyú olimpiai hetedik helyezett, Eb-ezüst- és -bronzérmes sportember hangsúlyozta: az MSSZ új vezetése mindenkit szívesen fogad, aki tenni akar a sportágért, a magyar súlyemelés megújulásáért.

A megbízott főtitkárként felszólaló Nagy Ákos, korábbi junior-világbajnok elmondta: az állami sportirányításnak jelezték a régi vezetéstől megörökölt nehéz helyzetet, a pénzügyi-elszámolási gondokat, jogtalan kifizetéseket, hozzátéve, hogy folyik a szövetség átvilágítása, amelynek eredménye május végére várható.

 

Megvan az új elnökség, főtitkár és szövetségi kapitány

A titkos szavazás során a küldöttek kilenctagú - az elnökkel együtt tízfős - elnökséget választottak, amelybe senki sem került be az előző vezetésből. 

Az új testület tagjai: Kovács Csaba, Komonyi Norbert, Juhász István, Máté Gabriella, Tamtom Péter, Ádámfi Attila, Sáfián Ádám, Széles József, Vaspöri Gábor. A felügyelő bizottság elnöke Harczos Gábor lett.

A közgyűlés után tartott első elnökségi ülésen döntés született a szövetségi kapitány és a főtitkár személyéről is. Amint azt Nagy Péter az MTI-nek elmondta, a beérkezett pályázatokat kiértékelték és ez alapján a válogatott szövetségi kapitánya Gyurkovics Ferenc, az MSSZ főtitkára pedig Nagy Ákos lett, megbízatásuk egyformán kettő plusz két évre szól.

A szövetség általános alelnöke Sáfián Ádám, szakmai alelnöke pedig Ádámfi Attila lett.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.