
Az új olimpiai ciklus is szóba került
Megtartotta idei közgyűlését az MVM Szegedi Vízisport Egyesület, további négy évre megválasztották a vezetőséget - számoltak be a klub honlapja.
A vízitelepen tartották meg a tisztújító közgyűlést, amelyen az elmúlt négy év szakmai beszámolóját Sík Márton klubigazgató ismertette, míg a klub gazdasági beszámolóját Petrovics Kálmán klubelnök részletezte. Ezt követően az egyesület vezető tisztségviselőiről szavazott a közgyűlés, akik a következő négy évben irányíthatják klubot.
Petrovics Kálmán 1997 óta vállal szerepet a klub vezetésében, a közgyűlés további négy évre, ismét elnöknek választotta, valamint Sík Márton klubigazgatót is ismét megválasztották a közgyűlés tagjai.
Az egyesület elnökségében dolgozik továbbra is Bally Attila, az MVM elnök-vezérigazgató helyettese, Bodó Attila, Csonka Gábor, korábbi elnökünk, Dervarics Attila, Dr. Törőcsikné prof. Görög Márta, és Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor - írták. Új tagként csatlakozott az elnökséghez Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma Kft. alapító-tulajdonosa, valamint Szabó Mihály, a Napfényfürdő Aquapolis korábbi igazgatója. A felügyelőbizottság tagjai Bihari Vilmos, Lukácsi István és dr. Petrovszki Edit, míg a fegyelmi bizottságban Tóthné Lengyel Mária, dr. Joó Attila és Széles Sándor dolgozik.
A túlélés záloga az alkalmazkodás. Azt gondolom, mi folyamatosan alkalmazkodunk a külső körülményekhez, kihasználjuk a lehetőségeinket arra, hogy minél sikeresebbek, eredményesebbek tudjunk lenni, és szolgáljuk azt a célt, amit közösségként megfogalmaztunk. Azok a sportolók, akik hozzánk jönnek, ki tudjanak teljesedni akár a sportágukban, akár a privát életükben. Úgy gondolom, nagyon sokat kapnak az egyesülettől a sporteredményeken túl is, a fegyelmezettség, a kitartás, a kudarc vagy a siker feldolgozásán keresztül. Nem feltétlen csak a sport a célja ennek a közösségnek, hanem hogy azok az emberek, akik néhány évet eltöltenek itt, az élet bármely területén sikeresek legyenek
– mondta klub újraválasztott elnöke, Petrovics Kálmán.
Hozzátette, nem csak szakmai tevékenységet végez klubunk, hanem társadalmi funkciókat is ellát.
A szabadidős tevékenységekhez, az aktív turisztikához kellenek azok a szakmai ismeretek, az a segítség, amely minket jó irányba terelhet. Ezért is gondoljuk, hogy a vállalkozási szférából ha itt van valaki velünk, az hasznos lehet az egyesületnek. Azt gondoljuk, hogy nekünk egy olyan szolgálatot is kell adnunk, amivel kaput tudunk nyitni a Tiszára, ki tudjuk szolgálni a vízreszállási igényeket bármilyen vízen hajtott eszközzel, akár csak alkalomszerűen, vagy rendszeresen
– fogalmazott.
Az új olimpiai ciklus kapcsán elmondta, a négyéves periódusok egymásra épülnek, így az előzőből tanulva folytatódik a munka.
Az olimpiai versenyszámokban kell jónak lennünk, ha kiesik egy sprintszám, akkor kevesebb hangsúlyt fektetünk a sprinterekre. Egyedül a női kenu 200 méter van még sprintszámként az olimpián, de látjuk, ha ez kiesik, akkor a középtávra próbáljuk felkészíteni a versenyzőket
– zárta Petrovics Kálmán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.