
A miniszterelnök újabb videóüzenetében kemény szavakkal bírálta a volt vezérkari főnököt, Ruszin-Szendi Romuluszt.
Éles nyilatkozatban fejezte ki álláspontját Orbán Viktor a magyar hadsereg korábbi vezetéséről: a miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett videóban egyértelműen kijelentette, hogy „ukránpárti vezetőnek semmi keresnivalója a magyar hadsereg élén” - számolt be róla a Magyar Nemzet.
Az ügy középpontjában Ruszin-Szendi Romulusz, az egykori vezérkari főnök áll, aki mára a Tisza Párt politikai közegéhez kötődik.
Nem éreztem biztonságban a magyar hadsereget, mert úgy láttam, hogy a vezetése ukránpárti, ahelyett, hogy magyarpárti lenne
– mondta Orbán, hozzátéve:
Magyarország biztonsága és szuverenitása nem képezheti alku tárgyát, és a honvédség élére csak olyan ember állhat, aki kizárólag a magyar érdekek mentén gondolkodik.
A miniszterelnök személyes felhangot is vitt a kijelentéseibe. Úgy fogalmazott: „azt hittem, Ruszin-Szendi elbujdosik szégyenében”.
A videóban emlékeztetett arra a sajtóban megjelent információra is, miszerint a volt vezérkari főnök közpénzen plasztikai beavatkozást végzett el magán, konkrétan zsírszívást a Honvédkórházban.
Ha egy tábornokról kiderül, hogy a Honvédkórházban közpénzen szívatja le a zsírját, hogy jobban fessen, és ez kiderül, akkor az ember eltűnik
– fogalmazott a kormányfő, aki szerint ezek a dolgok egyszerűen vállalhatatlanok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.