Megtartotta idei első ülését a kormány, ahol a legfontosabb feladat az aktuális ügyek áttekintése volt, elsősorban a költségvetéssel foglalkoztak, de az Erasmus programmal kapcsolatos bizottsági döntésről is tárgyaltak – számolt be róla az év első kormányinfóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A Horizont esetében is átvállalja az állam a finanszírozást
Gulyás Gergely kérdésre kifejtette: a legtöbb vállalkozásnak amikor tavaly lejárt a gázszerződése, akkor vagy az akkori áron vett gázt fél-egy évre. Mint mondta, ha nem így döntött, és változó áron szerződött, akkor ott jelentősen csökkennek az árak. Kérdésre válaszolva a miniszter kifejtette, hogy az ezermilliárdos államháztartási hiányt GDP-arányosan számolják, az 6,8%-ról 4,9 %-ra csökkent. A Horizont esetében is átvállalja a magyar állam a finanszírozást. A debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatban azt mondta a miniszter, hogy támogatják a gyár megépülését.
Orbán Viktor nem megy Kijevbe
Gulyás Gergely újságírói kérdésre elmondta, hogy nincs napirenden a miniszterelnök kijevi látogatása. Karácsony Gergely főpolgármester szerdán utazott az ukrán fővárosába. Felelőtlen és buta kijelentésként értékeli Gulyás Gergely Karácsony Gergely főpolgármester Kijevben tett, a magyar kormányt kritizáló mondatait.
40 százalékkal emelik az egészségügyi szakdolgozók bérét
Július 1-től lesz egészségügyi szakdolgozói béremelés, majd pedig jövő év március 1-jén. Mindez 40 százalékot meghaladó béremelés lesz – mondta egy másik kérdésre Gulyás.
Marad az élelmiszerárstop
Az élelmiszerárstop kapcsán Gulyás Gergely azt mondta, hogy annak komoly társadalmi hatásai vannak, de vannak negatív piaci hatásai.
Egyelőre április 30-ig marad az élelmiszerárstop a meglévő termékekre.
jelentette ki.
Gulyás szerint inkorrekt az Európai Bizottság
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, az EU-s megállapodás ügyében a kormány az Európai Bizottság (EB) minden egyes elvárásával, a szükséges törvénymódosításokkal kapcsolatban folyamatosan tárgyalt az EB-vel.
Hozzátette, a kormány nyitott lett volna arra, hogy a politikai tisztviselőket kivegyék az egyetemi kuratóriumokból, de az EB nem kért ilyesmit. Gulyás szerint ezért most inkorrekt az EB.
Magyarország visszalép a 2024-es kézilabda-Eb rendezésétől
Gulyás Gergely újságírói kérdésre válaszolva elmondta, olyan jelentős költségei vannak a rendezésnek, hogy Magyarország visszalép ettől. Emlékeztetett, nem egyedül rendeztük volna, hanem Svájccal és Ausztriával együtt, így ők ketten fogják megrendezni.
Gulyás bízik benne, hogy Szlovénia és Horvátország meg tudja védeni a határait
Európában a déli határokon nagyon nagy a migrációs nyomás, ezért is jött létre a határvadászrendszer – mondta egy másik kérdésre a miniszter. Bízik benne, hogy Szlovénia és Horvátország meg tudja védeni a határait – tette hozzá.
Európai gyakorlat, hogy politikusok ülnek az egyetemek kuratóriumában
Gulyás ismertetése szerint több jelenlegi német politikus tagja valamelyik ottani egyetem vezetőtestületének. Európai gyakorlat, hogy politikusok bent ülnek egyetemek kuratóriumában – tette hozzá.
Nem járhatnak rosszul a nyugdíjasok
Gulyás Gergely hangsúlyozta, évek óta világos a szabály: a nyugdíjasok nem járhatnak rosszul. A miniszter bízik benne, hogy az idei infláció nem lesz 15 százalék fölött, bár az év elején még lehet magasabb, majd radikálisan csökkenhet. A kormány célja, hogy az év végére egyszámjegyű legyen az infláció.

A részsiker is siker lenne
A részsiker is siker lenne az Európai Parlament átalakításakor. A mostani korrupciós botrány a maradék tekintélyét is felemészti az intézménynek. Gulyás Gergely szerint itt a lehetőség, hogy az uniós vagyonbevallási szabályokat a magyar előírásokhoz igazítsák.
Az EP-nek általánosságban kell szigorúbb kritériumokat meghatároznia a tagjaival szemben
– válaszolta az Origó kérdésére a miniszter. Nagyívű haderőfejlesztés van folyamatban Magyarországon, ezen korábban a baloldal gúnyolódott, de mostanra a háború árnyékában ezek a hangok kezdenek elhalni – jelezte egy másik kérdésre válaszolva Gulyás Gergely.
Rejtély, mit akar a bizottság
A legnagyobb jóhiszeműséggel tárgyaltunk a bizottsággal, és ők kértek egy szöveget, amit be kellett illesztenünk az összeférhetetlenségi szabályokba, mi ezt megtettük – mondta egy másik kérdésre Gulyás. Továbbra sem tudjuk, mit kíván a bizottság, szeretnénk egy egyértelmű véleményt kapni – tette hozzá.
„A bizottság szavahihetőségének az alapjait kérdőjelezte meg ez a lépés.”
A héten közlik a nemzeti konzultáció eredményeit
A hét második felében ismertetik a szankciós konzultáció eredményét – mondta kérdésre Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Gulyás: ilyenre nem volt példa az unióban
Nemcsak a fővárossal, hanem a megyékkel is tárgyalni fog a rezsikompenzációról a kormány – mondta egy másik kérdésre Gulyás. Nem volt olyan kérés Brüsszelből, hogy kormánytagok ne legyenek tagjai a kuratóriumoknak, maga a bizottság is elismerte, hogy a kormány teljesítette a kéréseket, ilyenre nem volt példa az unió történetében – mondta egy másik kérdésre a miniszter.
A fürdőkkel is tárgyal a kormány
Gulyás Gergely elmondta, a gyógyfürdőkkel, élményfürdőkkel is fog tárgyalni a kormány, hogy milyen támogatásra van szükségük az elszabadult energiaárak miatt.
“A baloldalt fel lehet vásárolni dollárért”
Világosan kiderült, hogy a baloldalt fel lehet vásárolni dollárért – mondta az Origo kérdésére Gulyás. A magyar kampányfinanszírozási törvény egyértelműen fogalmaz, mivel külföldről nem lehet pénzt elfogadni, és ez vonatkozik a jászberényi időközi választásra is – tette hozzá.
Magyarország nem vesz részt a fegyverszállításokban
Gulyás kérdésre elmondta, Magyarország fegyverszállításokban nem vesz részt, mivel így tudjuk megóvni a 100 ezres kárpátaljai magyarságot. Ha ebben a háborúban NATO-tagállamok belesodródnak, akkor abból világháború lesz, és ezt mindenki el akarja kerülni – tette hozzá.
“Minden magyar család 181 ezer forintot spórol havi szinten a rezsivédelmen”
Gulyás arról is beszélt, hogy 2022-ben foglalkoztatottsági rekordot ért el Magyarország, és a forint árfolyamát is sikerült stabilizálni. A következő évben is a rezsivédelmen van a fókusz – tette hozzá. A nyugdíjak és a reálbérek is növekedjenek 2023-ban, valamint elkerüljük a recessziót – ezek a legfontosabb célok idén.
Minden magyar család 181 ezer forintot spórol havi szinten a rezsivédelmen.
emelte ki.
Bővül a családtámogatások köre
1,5 százalékos növekedéssel számol a 2023-as költségvetés, így jó esély van arra, hogy a recessziót elkerüljük. 3,9 százalékos lehet a hiány 2023-ban, és az államadósság is tovább csökkenhet. A családtámogatások bővülnek, mivel a 30 év alatti nők esetében a gyermekvállalást szja-mentességgel jár majd.
Négy százalékkal nőttek a reálbérek
Az államadósság tavaly 76 százalékról 73,5 százalékra csökkent. A reálbérek 2022 első tíz hónapjában a magas infláció ellenére 4 százalékkal nőttek. Több mint 4,7 millió munkavállaló van az országban, ami foglalkoztatási rekord. Emellett a forint árfolyamát is sikerült stabilizálni – ismertette Gulyás Gergely.
Biztosított a tanszabadság az egyetemeken
Gulyás Gergely hangsúlyozta, a modellváltó egyetemeken a tanszabadság biztosított, ezzel kapcsolatban nincs is vita, semmilyen alapja nincs a Magyarországgal kapcsolatos vádaknak a felsőoktatás területén.
A kormány kifizeti az Erasmus-költségeket
A kormány a szerdai ülésén az Erasmus-üggyel is foglalkozott – közölte Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.
A kormány szerint „elfogadhatatlan és tűrhetetlen”, amit a Bizottság Magyarországgal művel, mert amikor a kormány megállapodott Brüsszellel, módosították az összeférhetetlenségi szabályokat az egyetemi alapítványok kuratóriumánál úgy, ahogy Brüsszel kérte.
Navracsics Tibor egyeztetni fog az ügyben, remélik, csak félreértés. A kormány a jövő évi Erasmus-költségeket kifizeti, ha nem lenne megoldás az ügyben – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gulyás Gergely ismertette: egy év alatt 18 százalékkal növekedett a különböző tudományos közlemények száma a modellváltó egyetemeknél.
A 2020-as évvel összehasonlítva 2021-ben 9 százalékkal, 2022-ben további 7,5 százalékkal nőtt a felvett hallgatók száma. A tudományos teljesítménye a hallgatóknak nőtt, és a jelentkezési arányuk is nőtt a modellváltások után. A külföldi hallgatók létszáma is emelkedett Magyarországon. A miniszter kitért arra is, hogy a magyar egyetemek a nemzetközi rangsorokban is előreléptek.
A kormány pert indít a határozattal szemben az Európai Unió Bíróságánál, ha nem sikerül megegyezni.
Kövesse élőben a Kormányinfót!
Miről lesz szó az idei első Kormányinfón?
Mint arról korábban beszámoltunk, az utóbbi hetek és napok eseményei közül jó eséllyel szó esik a Kormányinfón:
- Az állam és a 4iG (Antenna Hungária) tulajdonszerzéséről a Vodafone Magyarországban.
- A magyar EU-s források kiszabadításának aktualitásairól
- Az Erasmus+ pénzek sorsáról.
- A 2023-as költségvetésről.