Hivatalos: 232 ezer forint lesz a minimálbér

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár bejelentette, amit már előzetesen tudni lehetett: megszületett a megállapodás a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum mértékéről.

Ahogy mi is megírtuk, a Magyar Szakszervezetek Szövetsége (MSZSZ) aláírása hiányzott csak a jövő évi minimálbérekről való megállapodáshoz, amiről ma reggel azt mondták: nem lesz akadálya.

Most már a kormányzat is hivatalos bejelentést tett: Czomba Sándor foglalkozáspolitikáért felelős államtitkár leszögezte, hogy 2023 januárjától 16 százalékkal 232 ezer forintra emelik a minimálbért, míg a garantált bérminimumot 14 százalékkal emelik meg 296 400 forintra.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a munkavállalói és a munkaadói szervektől is azt kérte, hogy a megállapodások során menjenek el a falig. Hozzátette, nem kizárt, hogy ha a gazdasági helyzet megköveteli, akkor jövőre még tárgyalhatnak a partnerekkel bérkorrekcióról.

(via Index)

Előző sztori

Támogatást kaptak a Homokhátság mezőőrei

Következő sztori

Újabb elismerést vett át Karikó Katalin