Náci hasonlóságok: perrel fenyegetőzik Komjáti és Tóth cége miatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Perrel fenyegette meg lapunkat a Alapos Munka Felsőfokon Kft. (AMF) ügyvezetője, a jobbikos Tóth Péter, amiért megírtuk, hogy a cég elnevezésének rövidítése (illetve kezdőbetűi) rettenetesen hasonlítanak a legrettegettebb náci haláltábor, az Auschwitz-Birkenau-i AMF feliratához: vagyis az Arbeit Macht Frei-hoz.

Komjáti és Tóth közös cégének logója a náci biroldalmi sasra hasonlít

A véletlenek azonban nem érnek véget a betűknél. Komjáti Zoltán, dorozsmai képviselő-jelölt stratégiai igazgatásával tevékenykedő vállalkozás logójában ugyanis felbukkannak a náci birodalmi sashoz hasonló “szárnyak” is – ami minimum érdekes gondolat egy építőipari cégnél, aminek nem sok köze van a repüléshez.

Ez a képi hasonlóság, és a cég kezdőbetűi, valamint Komjáti és Tóth radikálisan szélsőséges – korábban cigányokról és élettéről filozofálgató munkacsoportos – múltja miatt különösen nem életszerűtlen feltételezni némi összefüggést. Ennek ellenére mi sosem állítottuk azt, hogy náci jelképeket használnak, csak annyit közöltünk: vannak erre utaló jelek.

Komjáti Zoltán saját közösségi oldaláról származó fotó!

Ráadásul a cég közösségi oldalán még durvábbnak tűnik a náci áthallás és képi megjelenítés, és ott már csak az AMF rövidítés olvasható.

A cég honlapján is az AMF rövidítés látható, méghozzá

az “Építészet diadala” teljesen értelmetlenek tűnő szlogennel együtt,

ami szintén ismerős lehet Az akarat diadala című náci propagandából, elég csak IDE kattintani ehhez.

Aberrált

A cég ügyvezetője, a korábban análszexszel is célozgató Tóth Péter szerint “rendkívül beteg és aberrált dolognak tartjuk, hogy a XX. század legnagyobb történelmi tragédiáját, a Holokausztot használják fel alantas politikai céljaikra. A leghatározottabban visszautasítjuk, hogy cégünk rövidítését – melyet, jogi értelemben sem használunk – a Harmadik Birodalom egyik legdöbbenetesebb és legkegyetlenebb koncentrációs táborával, az auschwitzi haláltáborral hozzák összefüggésbe. Kérjük, azonnal távolítsák el a cégünket lejárató cikküket, különben kártérítési pert fogunk indítani Önökkel szemben!” – írja a politikus.

Tavaly nyáron – még a baloldali előválasztás idején – úgy tűnt, Tóth Péter szakított radikális múltjával, igaz ezt megelőzően még “homo-propagandázott” egy ízeset Jakab Péter nagy bánatára, akinek magyarázkodnia is kellett miatta. Akkor meg is írtuk a múltjával való szakítását:

Előző sztori

Iráni származású norvég lövöldözött egy osloi melegbárban-terrorcselekmény lehetett

Következő sztori

Múzeumok éjszakája Szegeden: minden program egy helyen