Néhány napja írtuk meg, hogy a Stefánián és a Roosevelt téren finoman fogalmazva is hiányos a gyepszőnyeg. Mindez azért furcsa, mert a parkot alig másfél éve adták fel teljesen átépítve az épületeket, játszótereket és a növények cseréjére és gondozására is külön összeget különítettek el.

A megjelent cikkünk után egy olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy a képek alapján is, de területet végigsétálva is jól látható, hogy a talaj alkalmatlan a füvesítésre.
– Ha jobban megnézzük például a Múzeum környékét, akkor látható, hogy valamilyen törmelékre, minden bizonnyal építési törmelékre próbáltak füvesíteni. Amatőr kertésznek mondanám magamat, de szerintem ehhez még az sem kell, hogy megállapítsuk:
kontármunka volt
– írta Fülöp István, aki azt is hozzátette, hogy szerinte az idei nyár az már így megy el, de jövőre időben kellene gondolkozni.

A Stefániával és a környékével az utóbbi hetekben sokat foglalkozott Chovanecz Kata, így nem csoda, hogy ez a probléma hozzá is eljutott. A Fidesz önkormányzati képviselője abban bízik, hogy a korábbiakhoz hasonlóan a nyilvánosság ereje segít a megoldásban. – Úgy tűnik, hogy ha egy-egy ilyen téma napirenden van tartva, akkor cselekszik az önkormányzat, ahogy az a Roosevelt tér, vagy éppen a Stefánia kátyúi esetében is történt. Persze a legjobb az lenne, ha egy-egy munkát úgy végeznének el, hogy ne kelljen utána rendszeresen hibákat javítani.
Érthetetlen, hogy a műszaki ellenőrök, hogy vehették át a területet – mondta lapunknak a képviselő.
Chovanecz Kata kiemelte, hogy a Stefánia-Móra park-Roosevelt tér munkálataira, az öntözőrendszer bővítésére – az eredeti tervekhez képest – plusz forrást is biztosított az önkormányzat.
