Nagyot ment a “kivéreztetett” Szeged legendája a múlt héten (is)!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Milliárdos kormányzati beruházások, pedagógussztrájk, napvitorlák - és persze legendagyártás. Mutatjuk a részleteket!

Eseménydús napokon vagyunk túl, izgalmasan alakult a múlt hét is Szegeden, már ami a választási kampányt illeti. Amíg a helyi baloldali politikusok, Szabó Sándor szocialista országgyűlési képviselővel az élen, kiálltak az általuk persze nem politikai akciónak titulált pedagógussztrájk mellett, addig a kormány képviseletében életmentő fejlesztést, munkahelyteremtő beruházást, és a harmadik híd tervezését jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a városban.

Az életmentő fejlesztés, a szervtámogató központ 7 milliárd forintos kormányzati támogatásból fog megvalósulni. A Kardiorespiratorikus Kiválósági Centrum által több beteg életét tudják majd megmenteni, és a szegedi egyetemet, illetve a szegedi intézményeket újra fogja pozícionálni. Ezen felül Palkovics László ugyanazon a napon egy újabb munkahelyteremtő beruházást is bejelentett Szegeden, a Védelmi Innovációs Kutatóintézetet. Erre 5 milliárd forintot fordít a kormány. A tervek szerint 2025-re készül el az intézet.

A központok mellett előrelépés történt a harmadik szegedi híd ügyében is. Az innovációs és technológiai miniszter bejelentette, jön a harmadik híd finanszírozása. Palkovics László az ügy kapcsán elmondta, hogy a híd megtervezéséhez már biztosította a kormány a forrásokat.

Ha összeadjuk a beruházásokat, akkor láthatjuk, hogy a kormány minimum 12 milliárd forintot fordított csak a múlt héten Szegedre úgy, hogy még a harmadik híd tervezésénél nincs konkrét összeg feltüntetve.

A szegedi baloldali politikusok előszeretettel nyilatkoznak arról, hogy Szeged balos vezetése miatt a kormány kivérezteti a megyeszékhelyet, és nem biztosítja a forrásokat. A múlt héten történt események finoman szólva sincsenek összhangban ezzel a szöveggel.

A kormányzati beruházások mellett megvalósult egy önkormányzat által finanszírozott projekt is. Igaz, nem a múlt héten, de nem sokkal korábban. Mihálik Edvin, Zöld város programért felelős tanácsnok, az ellenzéki összefogás országgyűlési képviselő-jelöltje tavaly augusztusára tervezett fejlesztését is „beüzemelték”. Felkerültek a napvitorlák a Kárász utcára. Igaz, 10 százalékát sem fedik az utcának a 200 négyzetméteres vitorlák, de örüljünk annak, ami van, ne nyafogjunk állandóan. Még akkor se, ha kicsit sem hasonlít a tavalyi tervekhez, és a szegedieknek sem nyerte el a tetszését.

Tavaly – még az álmodozás egyik fázisában – ugyanis még így néztek ki a látványtervek a Kárász utcáról:

Forrás: Szeged Vision Facebook



Aztán ez lett belőle:

A szegediek szóvá is tették Mihálik Edvin oldalán, hogy nem nyűgözte le őket a most látható árnyékoló:

A borítókép forrása: szallas.hu

Előző sztori

DÉLI SZÓ – Szeged – 2022.03.18.

Következő sztori

Bővítik a horgos-röszkei autópálya-határátkelőhelyet