Megfélemlítette és kifosztotta cellatársát a Szeged melletti fogvatartott

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki zárkatársán égő cigarettát nyomott el és azzal zsarolta, hogy ha nem ad neki pénzt, bántalmazni fogja őt és családját – de gyilkossággal is fenyegette.

A vádirat szerint a más büntetőügye miatt, Nagyfán fogvatartásban lévő vádlott tavaly májusban azzal fenyegette meg a cellatársát, hogy ha nem utaltat el a vádlott testvérének 150.000 Ft-ot, akkor megöli őt, és a családját is bántalmazni fogja. A sértettben a kijelentései olyan komoly félelmet keltettek, hogy

a férfi telefonon, több alkalommal is ügyvédje segítségét kérte a pénz átutaltatásához, aki azonban közölte, hogy ilyenről szó sem lehet, így a zsarolás eredménytelen maradt.

Szintén a fenti időszakban, közös zárkájukban a vádlott a sértett tenyerében egymás után több alkalommal elnyomta égő cigarettáját, azt újra és újra meggyújtva. A bántalmazás következtében a férfinak másodfokú égési sérülései keletkeztek.

Az így megfélemlített sértettől ezután azt követelte, hogy adja neki oda a börtön boltjában vásárolt dolgait. A megszerzett dohánytermékeket a vádlott egy további zárkatársukkal megsodortatta és elszívta, az elvett élelmiszerek nagy részét pedig elfogyasztotta. A zaklatásokna z vetett véget, hogy a fogvatartó intézet másik zárkába helyezte át a zsarnokoskodó rabot.

A járási ügyészség a vádlottat minősített zsarolás bűntettének kísérletével, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettével valamint kifosztás bűntettével vádolja.

Előző sztori

Síntörés miatt megnőtt a Budapest-Szeged vasútvonal menetideje

Következő sztori

Eltűnt a Szeviép-ügy egyik tanúja