Egészség

Hazánkban is megjelent az omikron

Hazánkban is megjelent az omikron

2021. december 13., hétfő
Hazánkban is megjelent az omikron

Egy magyar házaspárnál mutatták ki hazánkban először az új koronavírus omikron elnevezésű variánsát. A pár nem járt külföldön, így minden bizonnyal itthon betegedtek meg.

A Neumann Labs-ban kimutatott PCR-teszt eredményét a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) is megerősítette. Hozzátették, az utóbbi hetekben a házaspár nem tett külföldi látogatást, így minden bizonnyal a variáns már itthon is terjed.

Korábbi hírek szerint az omikron egyik altípusáról úgy vélték, képes megkerülni a PCR-teszteket, azonban ez később tévesnek bizonyult. A magyar laboratórium idén bevezetett PCR-vizsgálata képes kimutatni azt.

Az omikron Európa-szerte nagyon terjed, Nagy-Britanniában már az iskolák bezárását fontolgatják. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábban aggodalomra okot adónak nevezte az 50 mutációt tartalmazó szupervariánst. Ugyanakkor az eddigi vizsgálatok alapján nem okoz súlyos megbetegedést, így számos járványügyi szakember - köztük Karikó Katalin is - úgy véli, ez lehet az a várva várt variáns, ami az egészségügy különösebb leterhelése nélkül képes lehet a természetes nyájimmunitás kialakítására, ami egy ötödik hullámmal véget vethet a járványnak. A WHO jelenleg egyetlen omikronnal fertőzött halottról tud, melyet Nagy-Britanniában jelentettek. Ugyanitt 3317 omikron-fertőzöttből 10-en kerültek kórházba. A Pfizer-BioNTech első kutatásai eredményei alapján pedig három Pfizer-oltás képes semlegesíteni az omikront.

Ám mindezen kijelentések még csupán az első benyomásokat és kimutatásokat tükrözik, melyek bár biztatóak, de korai még biztosat mondani.

(via Infostart, MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.