Egészség

Ismét ezer fölött a fertőzöttek száma, Szegeden továbbra is stabil a helyzet

Ismét ezer fölött a fertőzöttek száma, Szegeden továbbra is stabil a helyzet

2021. szeptember 20., hétfő
Ismét ezer fölött a fertőzöttek száma, Szegeden továbbra is stabil a helyzet

A hétvégi összesített adatok szerint 72 óra alatt 1072 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, írja a koronavirus.gov.hu.

13 újabb beteg hunyt el, összesen 30 136-an. 5 millió 860 ezer a beoltottak száma, ebből már 5 és fél millióan kaptak második dózist, és a harmadikat is felvették 612 ezren. 7630 aktív fertőzöttet tartanak számon, ebből 380-an szorulnak kórházi ápolásra. 45-en vannak lélegeztetőgépen.

Gulyás Gergely a múlt heti Kormányinfón még arról beszélt, hogy nem lesznek járványügyi korlátozások és Orbán Viktor pénteki rádiónyilatkozatából is ez derül ki. Elmondásuk szerint a negyedik hullám súlyossága attól függ, hányan oltatják be magukat.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ legutóbb múlt hét kedden adott tájékoztatást a szennyvízben mért víruskoncentrációról. Akkor néhány nagyváros és Budapest emelkedő tendenciát mutatott. Ugyanakkor összességében továbbra sem egyenletesen terjed a vírus:

Forrás: Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK)

Ez alapján Szegeden és környékén továbbra is stabil a helyzet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.