Hírzóna

Nem indul eljárás az SZTE Szenátusának modellváltásról szóló döntéséről

Nem indul eljárás az SZTE Szenátusának modellváltásról szóló döntéséről

2021. május 21., péntek
Nem indul eljárás az SZTE Szenátusának modellváltásról szóló döntéséről

A modellváltást még január végén szavazta meg a szenátus, az ülés és a szavazás menetével azonban sokan nem voltak elégedettek. Olyannyira nem, hogy az egyetem egyik hallgatója egy keresetet is benyújtott arra vonatkozóan, hogy semmisítsék meg a szavazás eredményét.

A Törvényszék szerint azonban ez nem minősül közigazgatási jogvitának, amelyre tekintettel a felperes keresetlevelét visszautasította. A felperes a ,modellváltásról szóló szenátusi szavazás jogszabálysértő lebonyolítására hivatkozott, amely sérti a jogát, jogos érdekét, valamint az oktatás, tudomány és kutatás szabadságához fűződő jogait.

A törvényszék a keresetlevelet visszautasító végzésében rámutatott, hogy nem minden, a felsőoktatási intézmény működése során hozott határozat minősül közigazgatási határozatnak. A perben támadott szenátusi határozat nem minősül közigazgatási cselekménynek, az ugyanis a jogállásváltozás kezdeményezéséről, illetve az ehhez szükséges felhatalmazásról hozott döntés, amelynek részben szervezeti, részben gazdasági kihatásai lehetnek, de a hallgatót megillető hallgatói jogok gyakorlását közvetlenül érintő következménye nem - áll a közleményben.

A Törvényszék kiemelte: a keresetet nem lehet újból benyújtani, ám a döntés fellebbezhető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.