Sport

Nagy változások az SZVE-nél, de a célokból nem adnának alább

Nagy változások az SZVE-nél, de a célokból nem adnának alább

Elindult a felkészülés. Kiss Csaba lapunknak adott helyzetjelentést.

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
10 órája
Nagy változások az SZVE-nél, de a célokból nem adnának alább

Az előző idényben az OB I. hetedik helyén zárt az immár SZVE Goodwill Pharma Fortacell néven szereplő szegedi férfi vízilabdacsapat. Kiss Csaba vezetőedző lapunknak elmonda, hogy rendkívül gyorsan elröppent a nyár, már el is érkezett a felkészülés ideje. A szegedi keret összetétele, valamint Leinweber Olivér átigazolása is szóba került a beszámolóban.

Kiss Csaba együttese elkezdte a felkészülést.
Kiss Csaba együttese elkezdte a felkészülést. Fotó: Albert Péter

 

Elkezdődött a felkészülés

Egy hónap pihenőt kaptak a szegedi pólósok, július elsejével elkezdődött a felkészülés, hiszen augusztus végén már Magyar Kupa selejtező vár a csapatra. 

Egy kilenc hetes felkészülés lesz az első mérkőzésig, aminek az első fele nagyrészt a fizikális felkészülésről fog szólni. Megnézzük az első edzésen, hogy ki milyen állapotban jön vissza, aztán ahhoz mérten kezdünk neki a munkának

- mondta Kiss Csaba, aki már kedden találkozott játékosaival az első tréning keretén belül.

 

Sok gól távozott az SZVE együttesétől

Öten távoztak a szegedi csapatból, ráadásul gólérzékeny játékosok, akiket pótolni kell, "de lesz még érkező" - jelentette ki a vezetőedző.

Vannak érzékeny veszteségek, köztük Olivér, vagy éppen Nagy Marci, vagy Sziládi Kristóf. Ők azért elég gólérzékenyek voltak. Ezzel a három játékossal nem kevés gól távozik, de fog is érkezni. Hogy jövőre mire lesz elég a jelenlegi keretünk, az majd akkor derül ki hogyha látjuk a többi csapatot is

- jegyezte meg a keret változásai kapcsán Kiss Csaba. Az említett három játékos mellett Luka Boskovic és Varga Milán is távozott.

Leinweber Olivér a 2020/2021-es szezonban bemutatkozott a magyar OB I-ben, majd eg yévvel később 27 meccsen 113 gólt szerzett, ezzel gólkirály lett. Nagy Márton 55 mérkőzésen 81 gólt szerzett szegedi színekben, és nemcsak a vízben, hanem a medencén kívül is példát mutatott a fiataloknak rutinjával és hozzáállásával. Igazi csapatember volt, akire mindig lehetett számítani. Sziládi Kristóf két szezon alatt 53 meccsen 86 gólt dobott, és rengeteg emlékezetes pillanattal gazdagította a csapatot és a szurkolókat. Luka Boskovic még ifjúsági korú játékosként ezen rövid idő alatt 16 mérkőzésen szerepelt a felnőtt csapatban, és fiatal kora ellenére is bizonyította tehetségét és elkötelezettségét. Varga Milán Szentesről érkezett a szegedi utánpótlásba, de idén már stabilan a felnőtt keret tagjaként bontogatta szárnyait, és centerként 21 mérkőzésen szerepelt első csapatban.

Öt távozót már bejelentett a szegedi klub.
Öt távozót már bejelentett a szegedi klub. Fotó: Albert Péter

 

Kiss Csaba: Jól áll Olivérnek a mediterrán vízilabda

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Leinweber Olivér Olaszországban, a Rari Nantes Savona együttesében folytatja pályafutását. Az U20-as világbajnokságon negyedik helyen záró magyar válogatott csapakapitánya azon kevés szegedi játékosok közé tartozik, akik ilyen fiatalon, azonnal egy ilyen kiemelkedő nemzetközi ajánlatot kaptak.

Nagyon nagy öröm ez nekünk. Olivér egy nagyon-nagyon jó csapatba igazolt Olaszországba, annak külön örülök, hogy a mediterrán vízilabdát választotta. Voltak kérői szláv csapatoktól is, de én úgy gondolom, hogy jobban áll neki a mediterrán vízilabda, Ő egy nagyon mozgékony, nagyon kreatív játékos, nem biztos, hogy ez annyira tudott volna érvényesülni mondjuk egy szerb, montenegrói, vagy horvát csapatnál, mint ahogy Olaszországban látszódni fog

 - fogalmazott Leinweber Olivér átigazolása kapcsán Kiss Csaba.

Abban bízom, hogy jót fog neki tenni egy külföldi légióskodásm picit tapasztalatból is beszélek. Nagyon-nagyon kíváncsian várom, hogy mire lesz képes. Fantasztikus, amit elért eddig, az a tudatossága, hogy ezt az egész karrier felépítette, korát meghazudtoló érettséggel kezel minden szituációt, akár a parton, akár a vízben. Nagyon-nagyon drukkolok neki, és remélem, hogy el fogja érni az álmait

- hangsúlyozta a tréner.

Leinweber Olivér Olaszországban bizonyíthat.
Leinweber Olivér Olaszországban bizonyíthat. Fotó: Albert Péter

 

Se nem gyengül, se nem erősödik a csapat

Tavaly a hetedik helyen zárta az idényt az SZVE. Annak ellenére, hogy pontosan még nem ismerni az erőviszonyokat, azért Kiss Csaba szavai közül kihallható volt, hogy nem adna alább céljaiból a szegedi együttes, és a felsőház tagja szeretne lenni.

Drasztikusan sem gyengülni, sem pedig erősödni nem fogunk

- jelentette ki Kiss Csaba. A vezetőedző hangsúlyozta, hogy továbbra is a cél az, hogy minél több utánpótlás játékos, saját nevelésű fiatal szerepeljen a csapatban. 

Azok az utánpótláskorú játékosok, akiken látjuk, hogy szeretnének a felnőtt csapatba bekerülni, az OB I-ben vízilabdázni, vagy még magasabb céljaik vannak, azok idén is meg fogják kapni a lehetőséget

- mondta.

Kiss Csaba így értékelte az előző idényt:

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.