
Ezúttal a Bakay Nándor utcával bővül a forgalomkorlátozással érintett utcák sora.
Újabb forgalmi nehézségekkel kell számolnia a szegedieknek: július 3-án, szerdán reggel elindul a Bakay Nándor utca burkolatának rekonstrukciója, amely egészen augusztus végéig tart majd. A munkálatok ideje alatt félpályás útlezárás, jelzőlámpás forgalomirányítás és jelentős torlódások várhatók a belváros ezen szakaszán.
A Cédrusliget beruházója – a várossal kötött településrendezési megállapodás alapján – végzi el a teljes útburkolat, szegélyek és buszmegállók felújítását.
A kivitelezés szakaszosan halad: először a Mura utca és az áruház parkolója közötti szakaszon kezdődnek a munkálatok, majd a parkoló és a Huszár utca közötti rész következik.
A trolibuszok, valamint a személyautók is csak félpályán, váltakozva haladhatnak majd, jelzőlámpás irányítással, ezért az érintett útszakaszon fokozott figyelemre és türelemre lesz szükség.
Bár a felújítási munkálatok hasznossága megkérdőjelezhetetlen, az időzítés azonban hagy kívánnivalót maga után.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, idén nyáron, közel egyszerre, egymást érve és átfedésben indultak meg Szegeden - főként a Belvárosban - a különböző munkálatok, szinte ellehetetlenítve a városi forgalmat.
Mindenesetre, a rakpart, a Gogol utca, Hajnóczy utca, Gőz utca és a Tisza Lajos körút jelentős szakasza után a holnaptól a nyár végéig a Bakay Nándor utcát is érdemes lesz elkerülni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.