Sport

Február végén újra vonat közlekedik Szeged és Hódmezővásárhely között

Február végén újra vonat közlekedik Szeged és Hódmezővásárhely között

2021. február 4., csütörtök
Február végén újra vonat közlekedik Szeged és Hódmezővásárhely között

A tram-train beruházáshoz kapcsolódóan hamarosan befejeződik a vonatközlekedést érintő felújítás a Szeged és Hódmezővásárhely közötti pályaszakaszon, ezért február 22-től ismét teljes útvonalon közlekedhetnek a vonatok Szeged­ és Békéscsaba között. Akkortól már nem kell pótlóbuszokra szállni Szeged és Hódmezővásárhely között, ahogyan 2018 áprilisa óta kellett.

A Szeged–Hódmezővásárhely–Békéscsaba vonalon a vonatok a menetrendben meghirdetettek szerint közlekednek majd, a korábban már megszokott csatlakozási rendszer megtartásával Szegeden, Békéscsabán és Orosházán, valamint továbbra is Hódmezővásárhelyi Népkert állomáson biztosítanak átszállást Szentes felé.

Teljesen megújult a Hódmezővásárhely Népkert állomás is.

Mint azt korábban megírtuk, a Hódmezővásárhely és Békéscsaba közti szakasz felújításának tervezése idén kezdődött, néhány éven belül az szakasz is teljesen megújul majd.

ÚJ SINEKEN NAGYOBB SEBESSÉGGEL

Szeged-Rókus és Hódmezővásárhelyi Népkertközött 22 kilométeren fektettek le síneket, ahol a vasútüzem megkövetelte, ott második vágány is épült, ágyazat- és tereprendezési munkákat is végeztek, szabályozták a váltókat és a vágányokat, jelenleg pedig folyamatban van még a biztosítóberendezés kiépítésének befejező fázisa. Ez a pályaszakasz 100 km/h-s megengedett sebességre lesz alkalmas a szükséges hatósági eljárások lefolytatása után. Hódmezővásárhelyen új villamosvonalat építettek ki, öt megállóval, egy villamos végállomással Hódmezővásárhely nagyállomáson, valamint – a menetrend pontosabb tarthatósága érdekében – forgalmi kitérőkkel.

Szeged és Békéscsaba között a teljes vonalon M41-es dízelmozdonyok közlekednek - az utasforgalom mértékétől függően - 2-3 kocsival. A tram-train első három szerelvény 2021. szeptember végén állhat forgalomba Hódmezővásárhely és Szeged között.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.