Csaknem a felére csökkent tavaly a Szeged–Budapest-vasútvonal utasforgalma

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A koronavírus-járvány következtében tavaly 41 százalékkal kevesebben utaztak a Budapest–Cegléd–Szeged-vasútvonalon, mint 2019-ben – közölte a SzegedMa megkeresésére a MÁV Zrt.

A vasútársaság közleménye szerint a Budapest–Cegléd–Szeged-vasútvonalon 2019-ben összesen 3 063 035-en utaztak, míg egy évvel később már csak 1 808 541-en, ez 41 százalékos csökkenést jelent.

A Szeged–Békéscsaba-vasútvonalon szintén visszaesés tapasztalható: 2019-ben 585 006 utast számoltak, míg tavaly csak 376 844-at, itt 35,6 százalékos a csökkenés.

Kiemelték, hogy a békéscsabai vonal esetében a pótlóbuszozás befolyásolta az adatokat. Mint arról a SzegedMa beszámolt, a tram-train beruházáshoz kapcsolódóan hamarosan befejeződik a vonatközlekedést érintő felújítás a Szeged és Hódmezővásárhely közötti pályaszakaszon, ezért február 22-től ismét teljes útvonalon közlekedhetnek a vonatok Szeged­ és Békéscsaba között.

A Békéscsaba–Kétegyháza–Mezőhegyes–Újszeged-vasútvonalon ugyancsak megcsappant az utasok száma, két évvel ezelőtt még 409 070 utast számoltak, tavaly már csak 285 085-öt, itt 30,3 százalékos a visszaesés.

A MÁV szerint a belföldi vasúti forgalom a járványhelyzet ellenére 2020-ban is szinte változatlan volt, az átlagos napi 3000 utasforgalmi szerelvény és 370-380 tehervonat zavartalanul járt. Országos szinten – az előzetes adatok alapján – a belföldi jeggyel, bérlettel utazók száma, hasonlósan a fentiekhez, 2020-ban körülbelül 30 százalékkal maradt el a 2019-es utasszámoktól.

A járványhelyzet okozta csökkenés nagyságrendileg 30 millió elmaradt utazást jelent.

A vasúttársaság szerint az előzetes adatok nem tartalmazzák a nemzetközi utasok és a jogszabály alapján díjmentesen utazókat, ugyanakkor általánosságban elmondható, hogy a csökkenés minden jegytípusnál tapasztalható, akár a diákbérleteseket, a munkába járó ingázókat vagy a szabadidős céllal utazókat nézzük.

Kiemelt képünk illusztráció.

Frissítve
Előző sztori

Újra ÖLNI szeretnének Budapesten???

Következő sztori

Még korai lenne a korlátozások enyhítése

Legutóbbi hasonló cikkek