Közélet

Elhunyt Szőllősi Béla

Elhunyt Szőllősi Béla

2020. december 9., szerda
Elhunyt Szőllősi Béla

A Fidesz korábbi szegedi önkormányzati frakcióvezetője 55 éves volt.

A Fidesz szegedi szervezete az alábbi sorokkal búcsúzik az egykori képviselőtől.

Búcsúzunk Dr Szőllősi Béla családapa, képviselő, építészmérnök, jogász és nem utolsósorban barátunk váratlanul hagyott itt bennünket. Megdöbbenve állunk a megváltoztathatatlan előtt. Számos jelentős beruházás fűződik a nevéhez.

Közgazdasági szakokleveles üzemmérnök, építészmérnök, jogász, közbeszerzési szakképesítésű építési műszaki ellenőr. Vezetői tapasztalatokat is szerzett az IKV Zrt.-nél, ahol műszaki igazgatóként dolgozott. Pályája során számtalan szegedi, a város képét meghatározó projektben vett részt. Így például szegedi önkormányzati lakóépületek építésében, valamint a PHARE energiamegtakarítási programban.

Részt vett az Europa Nostra-díjas belvárosi palotasor felújításban is, éppúgy, mint a panelrekonstrukciós programban, valamint az újszegedi sportcsarnok rekonstrukciójában és bővítésében. Dolgozott az evezős és kajak-kenu olimpiai felkészülési központ kialakításán is. Szakmai rátermettségét a szegedi közéletben is kamatoztatta.

Szeged Megyei Jogú Város közgyűlésének három cikluson keresztül képviselő tagja, bizottsági elnök, a Fidesz képviselőcsoportjának frakcióvezetője. 1998-2010-ig meghatározó szereplője a szegedi közéletnek, a szegedi jobboldal életének. Munkáját minden területen becsülettel végezte megbízói, kollégái megelégedésére.

Isten veled, Béla!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.