Sport

Szabó Zoltán: Van jövője a szegedi vízilabdának

Szabó Zoltán: Van jövője a szegedi vízilabdának

2020. szeptember 17., csütörtök
Szabó Zoltán: Van jövője a szegedi vízilabdának

Mint arról beszámoltunk, az ellenfeleknél felmerülő koronavírus-gyanú miatt két bajnoki mérkőzése is elmaradt a szegedieknek, ami azért is lehetett fájó, mert a legutóbbi, Vasas elleni találkozón parádés teljesítményt nyújtottak. A kényszerpihenő ellenére nem tört meg a csapat lendülete és sikerült legyőzniük a Szentest a Magyar Kupában.

A szerdai összecsapáson mindkét csapatból 5-6 meghatározó játékos hiányzott. A Tisza-partiaknál két serdülőkorú vízilabdázó most játszott először a nagyok között, ráadásul a mérkőzésnek volt olyan periódusa, amikor a vízben lévő szegediek átlagéletkora nem érte el 20 évet.

– Talán a mérkőzés legfontosabb tanulsága, hogy van jövő. Ezek a fiatal srácok szépen fokozatosan, egyszer-egyszer belekóstolnak a felnőttcsapat közegébe és egyáltalán nem lógnak onnan ki. Nyilván nem várható, hogy azonnal világklasszis szintet nyújtsanak, de a felkészültségüknek megfelelő módon képesek játszani egy-két korosztállyal feljebb is, ami igazán üdvözítő – mondta bizakodva Szabó Zoltán.

A szegedi pólósok legközelebb szeptember 23-án, a BVSC otthonában szállnak vízbe.

BENU Magyar Kupa, 9. helyért
Metalcom Szentes–Szegedi VE 10-14 (0-4, 3-3, 3-3, 4-4)

Szentes, 200 néző.
Szentes: Kovács– Mátyók, Lajkó 2, Bozó, Garancsy, Hegedűs, Fülöp 3.Csere:Pellei F. 1, Kókai, Gila 1, Pellei K. 1, Kürti-Szabó 1, Rébeli Szabó 1.Vezetőedző:Pellei Csaba.
Szegedi VE:Molnár D. – Kürti 6, Tóth Gy. 1, Kiss, Baj 1, Mekkel, Farkas 1.Csere:Sánta, Szporny 2, Lakatos 2, Börcsök 1, Meleg, Horváth.Vezetőedző:Szabó Zoltán.

Kiemelt képünk archív

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.