Továbbra is megéri diplomát szerezni Magyarországon


VargaMihály, a II-III. kerület fideszes országgyűlési képviselője a hallgatókhoz szólva azt hangoztatta: Magyarországnak szüksége lesz a most megszerzett tudásra, a hallgatók kreativitására, elhivatottságára. A magyar gazdaság sikerének kulcsa, hogy az elmúlt években nemcsak a termelés, hanem egyre inkább az innováció és a kutatás-fejlesztés területén is megindult az előrelépés - hangsúlyozta a miniszter.
A tárcavezető elismerősen szólt az egyetem digitális oktatás terén tett fejlesztéseiről és a koronavírus-járvány elleni védekezést segítő kutatásairól is, utalva az Óbudai Egyetemen kifejlesztett tömeglélegeztető-rendszerre.
Mint mondta, jó volt látni, hogy a magyar kutatók felkészültsége és kreativitása most is előre vivő volt, és ismét bebizonyosodott, hogy Magyarországon megvan az a szellemi tőke, az az egyetemi háttér és azok a kiváló kutatók, akikre és amelyekre a fejlődéshez szükségünk van.
VargaMihály kitért arra is, hogy Magyarország nemzetközi összehasonlításban is eredményesen védekezett a koronavírus-járvány első hullámában, ami a magyar emberek fegyelmezettségének is köszönhető volt.
(MTI)