Sport

Elérték a célt: jövőre NB III-ban indulhat az SZVSE

Elérték a célt: jövőre NB III-ban indulhat az SZVSE

2020. május 6., szerda
Elérték a célt: jövőre NB III-ban indulhat az SZVSE
Az MLSZ hétfői döntése értelmében a következő idényt az NB III-ban kezdheti a Szegedi VSE felnőtt-labdarúgócsapata. Sahin-Tóth Dezső, az SZVSE labdarúgó-szakosztályának szakmai igazgatója úgy véli, az elmúlt húsz év munkájának eredménye az osztályváltás.

– Az elmúlt húsz év munkájának elismerése ez az NB III-as indulási jog – kezdte Sahin-Tóth Dezső. – Ezt a sikert nemcsak a jelenlegi játékosoknak köszönhetjük, hanem az utánpótlásrendszerünknek is, valamint annak a sok-sok edzőnek, akik az elmúlt évtizedekben rengeteget tettek azért, hogy ez megvalósuljon – tette hozzá. A szakmai igazgató elmondta, egyelőre még sok a kérdőjel a jövő évi harmadosztály lebonyolítási- és támogatási rendszere körül. Ebből kifolyólag eddig még nem tudtak érdemben tárgyalni új játékosokkal és szponzorokkal, a cél azonban már megvan: szeretnének egy szegedi fiatalokra épülő, stabil NB III-as csapattá válni.

Sahin-Tóth Dezső megemlítette, hogy

az új atlétikai centrumnak

köszönhetően korszerű környezetben vághatnak neki a harmadosztályú kalandnak. – Nyár végére megvalósul a centerpálya körüli beruházás. Elképzelhető, hogy az első néhány fordulóban pályaválasztói jogot kell cserélnünk, de ezzel együtt egy megújult környezetben kezdhetjük el a harmadosztályt – fogalmazott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.