Krimi

Tovább garázdálkodnak a kerékpártolvajok Szegeden

Tovább garázdálkodnak a kerékpártolvajok Szegeden

2020. március 5., csütörtök
Tovább garázdálkodnak a kerékpártolvajok Szegeden

Újabb kerékpárlopás történt Tarján városrészben.

Néhány héttel ezelőtt

megírtuk

, hogy Tarján városrészben élő több olvasónk jelezte, hogy az utóbbi időben megszaporodott a kerékpártolvajok száma a környéken.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint

az említett városrészből tavaly decemberben kerékpárlopásról, a napokban pedig biciklialkatrészek eltulajdonításáról érkezett bejelentés.

Négy hónap alatt két bringa oda

A jelek szerint nem csillapodott a kerékpátolvajlási kedv a városban, különösen Tarjában nem, legalábbis erre következtetünk abból, hogy újabb olvasói leveleket kaptunk. Egy neve elhallgatását kérő olvasónk kerékpárját az Olajbányász téren lovasították meg. Szegényre alaposan rájár a rúd, mert elmondása szerint novemberben lopták el az előző kerékpárját. – Ha mástól hallanám ezt a sztorit, biztos nem hinném el – kezdte a biciklis kálváriáját olvasónk. – Tavaly novemberben lopták el az előző kerékpáromat a Tarján bisztró elől. Januárra spóroltam össze annyi pénzt, hogy vegyek egy újat, de ezúttal a zárra is többet költöttem. Sajnos ez sem volt elég masszív, múlt héten az Olajbányász téren lezárva hagytam reggel a cangám, de délre már nyoma veszett – fogalmazott.

Forrong az internet

Az egyik legnépszerűbb szegedi közösségi csoportban a napokban posztoltak egy bejegyzést, miszerint egy gyerekkerékpár kerekeit leszerelték szintén az Olajbányász tér közelében, a tarjáni villamosvégállomáson. A posztra közel félezer reakció érkezett. A kommentszekcióban többen is jelezték, hogy szintén áldozatául estek a kerékpártolvajoknak.

Regisztrálhatjuk a kerékpárunkat

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság legutóbbi megkeresésünkre közölte, hogy márciusban lesz legközelebb lehetőség kerékpár-regisztrációra a Szegedi Rendőrkapitányságon. – A BikeSafe nevű programot – www.bikesafe.hu – a rendőrség ingyenesen működteti, szervezett regisztrációs időpontokat hirdet. A kerékpár irataival keressük fel e pontokat, ott nyilvántartásba veszik, s a bringa fényképével, küllemi leírásával együtt egy adatbázisban rögzítik adatait. Amennyiben eltulajdonítják, ennek segítségével beazonosítása egyszerűbb, s megtalálása esetén azonnal értesítik a kerékpár tulajdonosát! – olvasható a rendőrség levelében.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.