Közélet

Kerékpáralkatrészeket lopnak Tarjánban

Kerékpáralkatrészeket lopnak Tarjánban

2020. február 17., hétfő
Kerékpáralkatrészeket lopnak Tarjánban

Tarján városrészben élő több olvasónk jelezte, hogy az utóbbi időben megszaporodott a kerékpártolvajok száma a környéken. Legtöbbször a lezárt biciklik alkatrészeit tulajdonítják el az ismeretlenek.

– Nemes egyszerűséggel ellopták a bringám ülését. Néhány percre zártam csak le, amíg beugrottam az ABC-be a Budapesti körúton, de mire kijöttem, már nem volt rajta – kesergett lapunknak Ágnes. Hozzátette, elővigyázatosságból mindig leszokta venni a lámpákat, amikor lezárja a kerékpárját, de arra még nem gondolt, hogy az ülésre is fokozottan figyelnie kell. Nem Ágnes volt az egyetlen, aki felkereste lapunkat a kerékpártolvajok miatt. Két másik, neve elhallgatását kérő olvasónk is jelezte, hogy hiányosan találta kerékpárját az elmúlt héten. Egyikőjüknek a kerekeit szerelték le Tarjánban, másikuknak a komplett bringáját eltulajdonították. – Most már bánom, hogy spóroltam a biciklizáron. Gondolom csupán néhány másodpercig babrált vele a tolvaj, majd miután szétvágta, otthagyta nekem emlékbe. Bárcsak a biciklit hagyta volna meg – panaszkodott az olvasó. Olvasóink észrevételeit továbbítottuk a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságnak, amit választ kapunk, frissítjük a cikket.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.