Közélet

A szegedi önkormányzat elszólta magát: saját számlán parkoltatták a milliárdokat

A szegedi önkormányzat elszólta magát: saját számlán parkoltatták a milliárdokat

2019. szeptember 25., szerda
A szegedi önkormányzat elszólta magát: saját számlán parkoltatták a milliárdokat

Igyekszik Botka László politikai kampány szintjére redukálni azt az ÁSZ-vizsgálatot, amelyet azért indított a Miniszterelnökség egyebek mellett a városvezetéssel szemben, mert több mint 12 milliárd forintos támogatást nem az előírásoknak megfelelően, hanem a saját számlájukon parkoltattáka szegedi önkormányzatnál. Ezzel pedig felvetődik az a gyanú - fejti ki a tárca -, hogy az összeget másra (is) felhasználhatta az önkormányzat.

Vehemens közleményben igyekezett cáfolni Botka László vezette önkormányzat

az ügyet

, de ebben elszólták magukat. A szövegeben ki is emeltük ezt a részt.

„Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata az új, fedett uszoda beruházás minden szakaszában törvényesen és szabályosan, a Miniszterelnökséggel teljes együttműködésben járt el és jár el a jövőben is.

Szeged város önkormányzata az állami támogatást a kormány kérésének megfelelően átutalja a Magyar Államkincstárnál elkülönített számlájára.

Szeged város önkormányzata határozottan visszautasítja azt a rágalmat, hogy nem küldi az elszámolást a beruházás kapcsán. Szeged város önkormányzata rendszeresen és mindig határidőre küldi meg a beruházás műszaki és pénzügyi állásáról szóló beszámolót az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Miniszterelnökségnek.

Minden más állítás sérti Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának jó hírét!”

Vagyis a dühös közleményben

jelenidőben utalnak arra, hogy (majd) átutalják a kérdéses összegeta Magyar Államkincstárnál elkülönített számlájára. Tehát eddig nem utalták el oda, ahova kellett volna!

A legfrissebb botrányról

EBBEN A CIKKBEN

írtunk részletesen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.