Közösség

Nyugdíjas néni gazolt az önkormányzat helyett a Szentháromság utcán

Nyugdíjas néni gazolt az önkormányzat helyett a Szentháromság utcán

2019. augusztus 6., kedd
Nyugdíjas néni gazolt az önkormányzat helyett a Szentháromság utcán

Felújították, kicsinosították, lebontották, majd újraépítették, megint kicsinosították, majd magára hagyták – a Szentháromság utca virágoskertjeinek alig három hónapos története.

Az úttestet a járdától elválasztó szűk sávot tavasszal kezdték rendbe rakni a lakók legnagyobb örömére. "Öröm volt kinézni az ablakon a sok szép virágra, évtizedes szürkeség szűnt meg a házak előtt. Kicsit furcsálltam ugyan, hogy néhány hét múlva munkagépek jelentek meg az utcában, de gondoltam, vigyáznak a friss virágágyásokra, ráadásul azt mondták, hogy két-három hét alatt elkészülnek" – mondta Marika, aki hétfőn kopogtatott be a szerkesztőségünkbe. Azt már mi is többször megírtuk, hogy a felújított virágágyásokra nem tudtak vigyázni az útfelújításnál, de a munkagépek levonulása után újraépítették. "Azt mi sem hittük el, hogy 2-3 hét alatt elkészül a felújítás, 2 hónapig kerülgettük a munkagépeket. Arra viszont nem gondoltunk, hogy a kétszer felújított kerteket magára hagyják és az hetek alatt gaztengerré változik" – sorolta a furcsaságokat Marika.

Gyorsan elburjánzott a felújított kertben

Olvasónk nem nézte tétlenül a gaztenger burjánzását és vasárnap kigazolt egy rövidebb szakaszt. "Összeszedtem a házban a kerti szerszámokat és azt terveztem, hogy a Kapcától a Szivárvány utcáig kigazolom az egyik oldalt vasárnap. Sajnos azonban hetven fölött már nem annyira virgonc az ember, így nem jutottam sokáig, csak az első buszmegállóig. Derekamig érő gazokat téptem ki a földből" – számolt be. Marika azt is hozzátette, hogy a földből kiszedett gazokkal sem tudott mit tenni, azokat a virágágyás mellett hagyta, majd hétfőre elvitték onnan.

Önerőből eddig jutott Marika a gazolással

Az idős asszony hétfőn telefonon próbált segítséget kérni az illetékesektől, de csak az ígéretekig jutott. "Azért remélem, előbb-utóbb megcsinálják, mert nagyon szép volt, amikor még új volt, jó lenne vigyázni is rá" – mondta. A Szentháromság utca egy újabb olyan önkormányzati útfelújítás volt, amely megkeserítette az ott lakók és arra járók életét. A

8 napra ígért aszfaltcsere

majd' két hónapig tartott, közben állandó

balesetveszélyt jelentve folyamatos volt a forgalom az utcában

. Őrizetlenül hagyott

munkagépeket kellett kerülgetni a járdán

és a két hónapos hercehurcának még nincs vége. A garázsbejárók hanyag kivitelezését már elkezdték orvosolni, de a Bécsi korúttól a Mátyás térig az utóbbi 12 napban nem sikerült még felfesteni az útburkolati jeleket, így például zebra sincs.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.