Közélet

Az újszegedi Vigadó aranykora és pusztulása

Az újszegedi Vigadó aranykora és pusztulása

2019. augusztus 6., kedd
Az újszegedi Vigadó aranykora és pusztulása

1883-ban Halmay Andor tervei alapján épült az újszegedi Vigadó, ami a századfordulón élte aranykorát. Másodvirágzása a 60-as évektől egészen a rendszerváltásig tartott, majd magántulajdonba került és hosszas agóniát, majd egy tűzvészt követően 2014-ben lebontották.

Az 1890-es évek elején

a liget nagy fejlődésbe kezdett.

A város tüdeje valóságos paradicsomnak ígérkezett, amelyet Mayer Miklós főkertész ezer rózsavadonccal ültetett be. Eleinte gondot okozott a hídon való átkelés, a hídvám, esténként pedig zavaró volt a sok szúnyog. A Vigadót elsősorban az úri közönség látogatta.

Kiállítás és fejlesztések

1899. szeptember 3–10. között tartották az első országos mezőgazdasági kiállítást a ligetben. A kiállítás területére eső fákat kivágták. Az utakat kaviccsal járhatóvá tették, az artézi vízvezetéket bővítették, pavilonokat építettek. Szeptemberre a liget valóságos tündérkertté vált. 1900-ben a város főkertésze felújította a rózsaligetet. Májustól a szokásos térzenével felváltva két katonazenekar szórakoztatta a közönséget. A fő fasoron levő villák, nyaralók előtti kerteket kőkerítéssel választották el.

(Fotó: Fortepan/Adományozó)

Lebontás helyett felújítás

A Vigadó az évek során megrongálódott. A padozata kirohadt, tetőzete pusztulóban volt, az eső becsorgott. A lebontás gondolata is felmerült, amely nagy vitát generált a közgyűlésben. A városatyák végül a felújítás mellett döntöttek. A munkálatokat Robelly Aladár vállalkozó végezte el 1904-re. A helyrehozott Vigadó iránt nagy volt az érdeklődés.

Virágh cukrászda a szomszédban

A Vigadó melletti cukrászdát 1927-ben a Klauzál téri cukrászda tulajdonosai, a híres Virágh testvérek vették bérbe.

Villamossal a ligetbe!

A Vigadó életében fontos mérföldkő volt, amikor

villamos összeköttetést alakítottak ki Szeged és Újszeged között.

1909 áprilisában rakták le a síneket, és az 5-ös villamos az Erzsébet liget bejárója előtt, majd az újszegedi templom mellett haladt el a fasor közt a Vigadóig, a végállomása pedig a Temesvári körúton volt. A liget életében a századforduló jelentette a fénykort. Sajnos a legszebb időszakot a világháború és az azt követő

szerb megszállás

rövidesen tönkretette.

Rendszerváltás utáni hanyatlás

A szórakozóhely 1960–1980 között élte másodvirágzását. 1972-ben felújították a komplexumot, húsz évvel később pedig magántulajdonba került. A rendszerváltás után pusztulásnak indult Vigadót hajléktalanok használták menedékként, és akárcsak

a ligetben kiállított repülőt

, úgy a kultikus szórakozóhelyet is felgyújtották 2000-ben. Az újszegedi Vigadó területének megvásárlásáról 2013 decemberében a közgyűlés 23 igen, 1 nem és 4 tartózkodás felhatalmazásával döntött. Az épületet 2014-ben lebontották, a területet pedig az Erzsébet liget zöldövezetéhez csatolták. (Kiemelt kép: Fortepan/Adományozó)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.