Közélet

Múltidéző 22. rész: Az Erzsébet liget története

Múltidéző 22. rész: Az Erzsébet liget története

2019. január 3., csütörtök
Múltidéző 22. rész: Az Erzsébet liget története

Az 1860-as évek óta a szegediek közkedvelt pihenőhelyének számít az újszegedi Erzsébet liget. A város tüdeje lassan már egy éve széttúrva áll, és továbbra sem lehet tudni, hogy mikor lesz kész. A bizonytalan jövő miatt inkább a múltba révedünk és felidézzük a liget történetének legfontosabb mérföldköveit.

A név eredete

1898-ban Erzsébet királyné halála után, a földművelésügyi miniszter arra kérte a településeket, hogy ültessenek emlékfákat a királyné tiszteletére. Szeged egy évvel később csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek keretében három tölgyfát ültettek Sisi tiszteletére, az újszegedi ligetet pedig Erzsébet királyné ligetre keresztelték.

A Torontál téri templom

1901. decemberében egy Paulovits Márton nevezetű újszegedi lakos rukkolt elő azzal az ötlettel, hogy Erzsébet királyné emlékére, és Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére templomot építsenek a ligetben. Tíz évvel később, 1910. október 15-re el is készült a templom, amelynek felszentelésre stílszerűen november 19-én, Erzsébet napján került sor.

Villamossal a ligetbe!

Villamos először 1909. július 1-én szállított utasokat Újszegedre,

az 1,6 km hosszú, egyvágányú, kitérős vonalon. A 10 percenként közlekedő kocsik a következő helyeken álltak meg: Széchenyi tér–Kállay Albert (ma Híd) utca sarka–Tisza-híd jobb hídfője–Tisza-híd bal hídfője–Torontál tér–Újszegedi Vigadó–Újszeged.

Az első világháború végén a szerb csapatok elfoglalták Újszegedet

, így a vonalon 1919. november 17-ével megszűnt a forgalom. 1926-ban végleg lemondtak az újraindításról, és a ligetben is felszedték a megmaradt vágányokat.

A liget repülője

Sokáig üde színfoltja volt a városnak az újszegedi ligetben büféként kiállított LI-2-es repülőgép, amely az 50-es 60-as években a Budapest-Szeged viszonylatban közlekedett menetrendszerűen. A szovjet repülőt a rendszerváltás után már nem gondozták, és szépen lassan az enyészetté vált, majd a 2000-es évek elején kigyulladt, a maradványait pedig eltakarították.

Fotó: Szeged régi fotói Facebook-oldal.

Víztorony a ligetben

Az 1950-es évek elején merült fel a gondolat, hogy Újszeged jobb ivóvízellátása érdekében víztorony építsenek a ligetben. 1951-ben készültek el a tervezésével a Szegedi Tervező Intézetben, Szojka Jenő vezetésével. A vízvezeték a Temesvári körúton haladt végig, így oldották meg a városrész korszerű csatornázását. A 36 méter magas, 500 m3-es víztornyot 1954. szeptemberében helyezték üzembe.

A liget jelene

Lassan egy éve már, hogy széttúrták a ligetet.

A nyár közepén azt kommunikálta az önkormányzat, hogy megfelelő ütemben halad a beruházás.

Az egymilliárd forint értékű fejlesztés műszaki átadását

már két hónapja el kellett volna kezdeni, de a kivitelező még karácsony előtt is a hibákat javította,

így pontosan továbbra sem tudni, mikorra lesz kész a szegediek közkedvelt pihenőhelye.

Vajon mikorra lesz kész a liget?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.