Múltidéző 2. rész: 100 éve foglalták el a szerbek Újszegedet

A történelemkönyvekben viszonylag keveset írnak arról, hogy szerb katonák 1918 novemberétől közel 3 éven át megszállás alatt tartották Újszegedet. A fellelhető korabeli újságcikkekből azonban kiderül, hogy miként zajlott a szerb hatalomátvétel, valamint az 1921-es euforikus újraegyesítésről is teljes képet kaphatunk.

1918 novemberében szerb csapatok a

Belgrádi egyezményt

felrúgva a kijelölt demarkációs vonalon túli területeket foglaltak el. November 17-én mintegy 1000 szerb katona vonult be Szőregre, akik sikerükön felbuzdulva néhány nappal később Újszegedet is megszállták.

Ahogy megérkeztek, elfoglalták a rendőrőrsöt, elvágták a telefonvonalakat, és az átsiető Somogyi Szilveszter polgármesterrel közölték, hogy a rendet fenntartani jöttek, mivel a békefeltételek szerint Újszeged a demarkációs vonalon belülre esik.

Ezután leállíttatták a hídon átkelő villamosok közlekedését és a közúti hídon másnaptól már csak nappal volt szabad közlekedni.

Újszeged elszakítása

A következő hónapok eseményei egyértelművé tették, hogy a szerbek maguknak szeretnék a Tisza-Maros-szög településeit. 1919. február 4-én Újszegedet teljesen elszakították Szegedtől. A hídon attól kezdve már csak útigazolvánnyal lehetett átkelni. Aznap megalakították Újszeged községet, amely ezzel közigazgatásilag is elszakadt Szegedtől.

„Kedden délután 4 órakor telt le a határidő, amikorra a szerbek Újszegednek a várostól való teljes elszakadását, a Tiszán túl fekvő területre a szigorú határzárat kimondották. Elkeseredés, panasz, düh vagy siránkozás semmit sem használ. A hatalom az antant erejére támaszkodó szerbeknél van. Ők pedig most, már nyilván megmutatták, hogy nem ismernek méltányosságot” –

olvasható, a Délmagyarország 1919. február 5-i számában.

A megszállók az első napokon lebélyegezték az újszegediek magyar korona papírpénzeit.

Az újszegedi állomáson minden váltónál fegyveres szerb őr állt, a vonatokon is csak úti igazolvánnyal lehetett utazni, a közúti hídon pedig néhány hivatalos személyen kívül nem közlekedett senki. Az újszegedi hídfőnél gépfegyveres őrség táborozott, a szegedi hídfőn pedig polgárőrök vigyáztak, hogy ne keljen át senki.

„Újszegedet tökéletesen elzárták tőlünk a szerbek. Semmi forgalom sincs már Szeged és elszakadt városrésze között. A h. főkapitány közléséből ismeretes, hogy mindazoknak, akik a Bánátba akarnak hazautazni családjaikhoz, szombaton délelőtt 10 órakor kell összegyűlniük a híd szegedi oldalán. Ezeket majd egy szerb katona vezeti át a parancsnokhoz, aki igazolványaikat láttamozni fogja. Olyanoknak, akik nem a megszállott területen laknak, a hídon átmenniök nem szabad” –

írta a Délmagyarország 1919. február 8-án.

A 8, illetve 9 falut magába foglaló Tisza-Maros szög három éven keresztül szintén szerb megszállás alatt sínylődött. Belgrád mindent megtett, hogy a béketárgyalások idején nekik ítéljék oda az említett területet a nagyhatalmak. Szerencsére nem így történt. A szerbek 1921. augusztus 20-án – amikor már eldőlt, hogy ki kell vonulniuk ezekből a falvakból – nagy rombolásba kezdtek. A deszki Gerliczy-kastélyt felgyújtották, ami mozdítható volt, azt magukkal vitték. Még 1922-ben is elég szívósan próbálkoztak, hátha mégis sikerül nekik megtartani ezt a területet, de a nagyhatalmak végül meghagyták Magyarországnak a Tisza-Maros szöget.

Augusztus 21. a visszatérés napja

A visszatérés nagy napja két és fél évvel később, 1921. augusztus 21-én, vasárnap jött el. Az elhúzódó békealku szerint a szerbek előző nap ki kellett, hogy ürítsék Újszegedet. Éjjel 2 óra tájban egy magyar járőr Szegedről átkelt a hídon és azt tapasztalta, hogy a szerbek valóban kivonultak.

A Szeged című napilap beszámolója szerint, Szeged népe már a hajnali harangszóra talpon volt.

Amikor a kelő nap korongja megjelent, Újszeged már üres volt, a szerbek elvonultak, a vakok intézetén magyar zászló lobogott. A látványra felpezsdült a nép! A felsorakozott katonaság háromnegyed ötkor Janky Kocsárd tábornok vezényletével, vidám katonazene mellett vonult a híd felé.

„Egetverő éljenzés harsan fel, amikor Újszeged földjére lép az első magyar katona. Virágeső zúdul a derék fiukra, ott tolong a felszabadult testvérváros apraja-nagyja, úgy, hogy az első pillanatokban csaknem felborul a rend. Síró anyák ölelik át a fiaikat, boldog hitvesek a rég nem látott férjeiket, akiket csaknem három hosszú esztendőn át, 1918 november 17-ike óta szakított el otthonuktól a bitorlók szívtelensége és komiszsága. Sírásba csuklik az éljen, amikor felhangzanak a Himnusz ünnepies akkordjai, Újszeged népe hároméves szenvedés után most hallja először a nemzeti imát” –

számol be a Szeged című napilap Újszeged visszatéréséről az 1921. augusztus 22-i számában.

Nekünk, szegedieknek valójában nemcsak az augusztus 20-a a piros betűs ünnep, hanem a 21-e is, hiszen ezen a napon egyesült újra szeretett városunk. Ha Újszegeden járunk, csak egy pillanat erejéig gondoljuk bele, hogy milyen szerencsések vagyunk, amiért nem jutottunk Komárom vagy éppen Nagylak sorsára.

via

via