Politika

Tóth Péter "egy áruló, aki eladta a Jobbikot"!

Tóth Péter "egy áruló, aki eladta a Jobbikot"!

2019. április 9., kedd
Tóth Péter "egy áruló, aki eladta a Jobbikot"!

Ezt Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom vezetője mondta a SzegedMa.hu-nak, de mondott ennél sokkal cifrábbakat is a szegedi Jobbkik vezetőjéről, aki "beállt Botka László mögé". Toroczkai szerint Tóth egy "undorító, primítv és ostoba megélhetési politikus".

Azt már jó ideje sejthették a szegedi politikát akár csak fél füllel is követők, hogy valami alapvetően megváltozott a helyi Jobbikban. Annak vezetője és frontembere ugyanis egyre inkább beleszeretett Botka Lászlóba, olyannyira, hogy még

egy műsorban is elismerte Tóth Péter

, hogy tulajdonképpen Botkánál jobb polgármestere nem is lehetne Szegednek, hiszen a város - szerinte - óriásit fejlődött. Most azonban olyan tények derültek ki Tóthról, amelyek ezt a képet nem csak tovább erősítik, hanem meg is magyarázzák a miérteket. Mert az ilyen pálfordulásoknál álalában az a legnagyobb kérdés, hogy egy nemzeti, jobboldali politikusból hogyan is válik valaki olyanná, hogy inkább a baloldalt támogatja a sajátjai helyett.

Tóth a megélhetési politikus

A választ pedig Toroczkai László adta meg, akivel még a múlt héten készítettünk interjút. A Jobbikból kilépő, immár a Mi Hazánk Mozgalom vezetőjeként tevékenykedő politikus szerint Tóth Péter egy "megélhetési politikus, aki soha semmit nem tett le az asztalra" és nagyobb az ambíciója, mint a tehetsége. https://szegedma.hu/wp-content/uploads/2019/04/TothPeter_semmit-nem-tett-le-az-asztalra.mp3

Tóth emblematikus áruló, aki semmihez sem ért

Ez azonban még a legkisebb gond Tóth Péterrel - mondja tovább Toroczkai, aki szerint soha nem lehet megbocsátani Tóthnak azt, hogy tevékeny része volt a Jobbik szétverésében és abban, hogy baloldali párt lett az egykor radikális, nemzeti, jobboldai Jobbikból. Így pedig már érthető Botka László iránt érzett szimpátiája is. Mindezekért emblematikus árulónak tartja Tóthot Toroczkai, és szerinte a szegedi Jobbik vezetője mindenre alkalmatlan, (város)vezetőnek meg legfőképpen. https://szegedma.hu/wp-content/uploads/2019/04/TothPeter_emblematikus_arulo.mp3

"Undorító" ember

Mindezek tükrében azok az erős mondatok is érthetővé válnak, amelyekkel Toroczkai Tóth Pétert illette az interjúban, arra reagálva, amikor kiderült, hogy a szegedi Jobbik vezetője

egy hímtagot formázó virsli-mustár kombót tolt magába

. Toroczkai szerint ilyet csak egy"undorító, primítv és ostoba" ember csinál, akikkel neki semmi dolga nincs. https://szegedma.hu/wp-content/uploads/2019/04/TothPeter_ostoba-és-primitiv.mp3 Megpróbáljuk megkérdezni Tóth Pétert, hogy mit szól mindehhez. Ha válaszol, frissítünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.