Hírzóna

Jó reggelt Szeged! – Pengés csapdába nyúlt egy kisgyerek

Jó reggelt Szeged! – Pengés csapdába nyúlt egy kisgyerek

2019. április 10., szerda
Jó reggelt Szeged! – Pengés csapdába nyúlt egy kisgyerek

Kezdje a napot a legfontosabb szegedi hírekkel!

Cigányozva állták körbe olvasónkat

múlthét szerdán, aki ellen garázdaság gyanúja miatt indult eljárás, pedig csak egy építkezésen dolgozóknak szállította ki az ebédet. Az ott dolgozók azt hitték, vasat próbál meg lopni, emiatt alakult ki a nézeteltérés a magát ártatlannak valló futár és az ott dolgozó munkások között. Szegedi Facebook-csoportokban terjed az a hír, mely szerint egy asszony pengés csapdákat tett ki a töltéstől a Vértóig, hogy ezzel riassza el a kutyákat.

Az “óvintézkedésnek” egy kisgyerek már áldozatául esett.

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom vezetője mondta a SzegedMa.hu-nak, hogy Tóth Péter

"egy áruló, aki eladta a Jobbikot"

de mondott ennél sokkal cifrábbakat is a szegedi Jobbkik vezetőjéről, aki “beállt Botka László mögé”. Toroczkai szerint Tóth egy “undorító, primítv és ostoba megélhetési politikus”.

Újabb szégyenfoltról kaptunk több olvasótól képet.

A Széchenyi téren több padot is ellepet a madárürülék, a gyomorforgató és egészségre is káros állapot hetek óta tart. Zárt ülésen tárgyalta hétfőn a szegedi önkormányzat jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottsága a Széchenyi tér felújítását.

Ezen az önkormányzat részéről megerősítették, valóban voltak tervek, melyeket ki is fizettek, mindezek ellenére újra megpályáztatták a tér felújításának terveit.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.