Városrészek: Alsóváros története III. rész

Városrészek sorozatunk legelső részében már kitértünk rá, hogy Szeged eredeti domborzata hármas tagozású volt. Ebből az egyik viszonylag egységes szigeten alakult ki Alsóváros, amelyen - mint az Alsóvárosról szóló sorozat első részben kitértünk rá - a szegedi magyarság átvészelte a török időket is. A második részben pedig hódoltság utáni időkkel foglalkoztunk, amely után többek között itt alakult ki a Szeged világhírű paprikakultúrája.

Alsóvárosnak még az árvíz előtt három kapuja, kijárata volt. A mai Vám tér 1879 előtti neve Pétörváradi kapu, másként Szabadkai kapu volt. A teret az idősebbek még a XX. században is Kapu, Fölsőkapu néven emlegették. A sáncon átjáró, sorompó volt, amit éjszakára lezártak és egy őrház is állt. A Középkapu a város sáncán át a temetőbe és onnan a pusztákra vezetett. Emlékezetét már csak a Közép utca őrzi. Az Alsókapu, másnéven Tompai kapu a mai Vadkerti térnél levő átjáró a Ballagitó, Hattyas, Tompa, Bodom, Gyálarét és az Öregtisza felé. Évszázadokon át, annak a várost átszelő útnak volt a déli kijárata, amelyről már Bertrandon de la Broquière is megemlékezett 1433-ban. Az Alsókapunál áll egyébként a Vadkerti köröszt, a XIX. század elejéről származó és az alapítójáról, Vadkerti József polgárról elnevezett későbarokk keresztkompozíció, kriptával. Tövében, hagyományos szokásként, még a XX. században is a mezőgazdasági munkák idején, alsóvárosi és környékbeli szegényemberek várakoztak a keresztnél, hogy a földjükre igyekvő gazdák napszámba, részesmunkára felfogadják őket.

Az alsóvárosi nyomáson, amely a temetőn túl kezdődött és amelyre később a vasút, volt lóversenytér, vágóhíd, repülőtér (a Börcsök-kopolya és Terebalom nyomásrészek területén), szérűskert, továbbá a Kénytelen és Teás (az a terület, amelyet a budapesti vasútvonal, a belőle kiágazó vásárhelyi vasútvonal és a rókusi állomásról Szabadka felé haladó vasútvonal zár közre), megművelt dűlők, nemkülönben a vágóhídtól délre, a Tanítói kiskertök házcsoportja (az első világháború alatt konyhakerti művelésre, tanítók között parcellázták föl, 1920 táján házhelyeknek osztották ki törzsökös, de jórészt már nem földművelő alsóvárosiak között) települtek, valamikor nemcsak liba- és csordalegelő volt, hanem a fiatalság koratavaszi, nagyböjti vasárnapok délutánjain társasjátékokkal is itt szórakozott. Régen ugyanis ebben az időszakban a zenés, táncos mulatság tilos volt. A Vadkerti tér közelében a mai Tompai Kapu vasúti átjárónál a XIX. században, egészen az árvízig a Gyöprugi, alsóvárosi nyári tánchely. Az árvíz után viszont, egészen 1920 tájáig, az állomás mögött, a Bánomkert területén nyári vendéglő, nyitott tánchelyiség fogadta a fiatalságot. Ennek Bruckner nevű egykori gazdája után Pukner volt a népies neve.

A Tisza alsóvárosi folyása a vasútépítés előtt, a mai gyermekklinika táján kettéágazott. Nyugati mellékágának Sebösfok volt a neve, és a mai Boldogasszony sugárúttal, Bem utcával és Hatytyas sorral nagyjából párhuzamosan, de tőlük keletre folyt, és a Ballagitó déli részénél ömlött újra a Tiszába. Ártereinek megművelt részei a már említett Bánomkertök, Topolya, Feneketlen, Jató. A Tisza innenső partján, a halászok nyelvén a magyar ódalon, a Boszorkányszigettől kissé északra volt rendes vízállás idején a vízimalmok réve. Alacsony vízálláskor pedig délebbre, a régi szabályozás előtti kanyarnál, de már a túlsó parton, a bánátódalon.

A Boszorkánysziget a szabályozás következtében szigetként már elenyészett. Itt végezték ki 1728-ban a boszorkánypörök áldozatait. Környékén valamikor hatalmas, ősi erdőség terült el, amelynek Kerekerdő volt a neve. Sajnos, a XX. század legelején kiirtották. A Boszorkányszigettől délre terült el és kanyarodott nyugati irányban a Tisza egyik holtága, amelyet Öregtisza néven emlegettek. Egyik, a XIX. század elején elenyészett szigetének Szilágy volt a neve, ami ősi szilfaerdőre utal. Nevét a későbbi Szilágyi major tartotta fönn, amely egyúttal a mai Gyálarét falu magja. Egy másik, Fődvár nevű sziget emlékezetét Vedres István őrizte meg. 

A Tisza halászoktól számontartott, és megnevezett alsóvárosi partrészei: Kerekkű, Nemtudom (a Boszorkány szigettől délre, a túlsó parton), Kettősvíz (a Tiszának a szerb határnál elterülő szakasza), Krokodil (víz- és partrész a szerb határ közelében), Remény (a Boszorkányszigettől délre).

Az Alsóváros árvíz előtti utcanevei közül néprajzi, város- és művelődéstörténeti szempontból legjelentősebb a Palánkkal összekötő, már a középkorban is emlegetett Szentháromság utca (Piatea Sanctae Trinitatis), a XVIII. század folyamán kialakult Segítő Boldogasszony út (a Boldogasszony sugárút őse, a végén elterülő Maria Auxilium Christianorum-kápolna, másként Mariahilf-kápolna után), a Borbás utca (itt volt az említett régi kórház), Sutú utca (olajsajtója után, mai félreértett neve: Szabadsajtó utca), Középkapu utca (a város sáncán át a temetőbe és onnan a pusztákra vezető út), Fölhágó utca (a Felsőkapuhoz vezető utca, a mai feltöltött Szent Antal utca), Ingen utca (régi vízállásos terület, amelyet ingyen osztottak ki házhelyeknek). 

A Mátyás király térnek eredeti neve Barátok tere volt.